Kilencedik

Még semmi

Az első kiírt dátumot elhagytuk, augusztus 22-én nem született meg Kende Baba. Közben az orvosom közölte, hogy szabira megy, így bírjam ki 29-ig. Most azon vagyok. De nagyon szar, kurva meleg van, nehezen bírom.

Drukkoljatok hogy húzzam ki addig.

...

Pont úgy érzem magam, mint sok-sok hónappal ezelőtt, amikor "olyanom" volt, hogy nem tudtam magamból kiírni a gondolataimat, csak ültem bambán a monitor előtt.

Úgy gondolom már muszáj írnom, lehet most utoljára, de az is lehet hogy sok bejegyzés lesz még, nem tudom...

Az utolsó napokat élem. Hivatalosan augusztus 22-re ígérték Kende Babát, de a tegnapi vizsgálat is úgy döntött (a gyereken kívül), hogy Őfelsége még várat magára. Az orvosom azt mondta, hogy maradunk az első dátumnál, ami szeptember 1. De "ne aggódjak", legkésőbb szeptember 10-én megindítják a szülést... Végülis akkor még csak a 42. hétben leszek...

Az elmúlt két hetem az valami katasztrófa. Már semmi és sehogy sem jó. Nem tudok aludni, hízok mint a disznó, van hogy két nap alatt 5 kiló vizet raktározok el, és ez nagyon elkeserít. Néha krinolin lábujjaim vannak és parizer bokám. Azt  mondják ne egyek sót és jobb lesz...! Hát két hete teljesen kiiktattam a szervezetemből a sót, és tessék! Ennyi szart még életemben nem ettem! Sosem hittem volna, hogy a rántott csirke pont ugyanolyan ízű mint a húsleves, vagy a sóska, vagy akármi amibe nem teszünk sót.

Mostanság teljesen hozzászoktam, hogy amit megiszom, az nem jön ki. A szomjúság-érzetem viszont a régi, tehát napi 5 liter simán lecsúszik. Két pisilés jó ha van.

Gyermekem továbbra is annyira aktív, hogy néha öt-tíz perc kell egy két-három méteres távolság megtételéhez, annyira rugdos. Az NST-n nem lehet elkapni a szívdobogását, mert -bár helye az már nincs túl sok- de simán lebaszkurálja magáról a tappancsokat. Múltkor még azt is megkérdeztem, hogy ilyenkor elektromos áram van a tappancsokban, hogy így potyognak, vagy a gyerek mozgatja őket?? A hozzáértő ápolónő közölte, hogy ne aggódjak, a gép mozog. Aztán rájöttem hogy dehogyis.

Az utóbbi két hétben majdnem hat (!) kilót híztam, ami ugyan csak víz, de nagyon megterhel. Sok a lépcső nálunk, szabályosan fulladok ha bejövök a lakásba. És a legszomorúbb, hogy már alig eszem valamit. Tényleg lelkiismeretfurdalásom van a kilók miatt, pedig tudom, hogy erről már igazán nem nagyon tehetek. A vizeletemben nincs fehérje, nem magas a vérnyomásom, úgyhogy a toxémia kizárható. Só sincs már, így HALVÁNY LILA FINGOM SINCS MITŐL A VIZESEDÉS.

Persze tanácsokat kapok bőven. Olyanoktól is, akik még sosem voltak terhesek. Persze a 99%-át nem kértem. De kapom. Olyan emberek hívogatnak, hogy egyben vagyok-e még, akikkel vagy öt éve nem beszéltem. A nagybetűs barátnők nincsenek már képben, nem is hiányoznak, az életem már más irányba terelődött, ahol már más dolgok fontosak.

Már nem érdekelnek a pasik, a társkeresők, sőt semmilyen negatív hozzáállás akármilyen dologhoz, amit néha felhoznak nekem telefonban. Nekem ne panaszkodjon senki, én sem teszem (max itt), sőt...! Totál csendbe burkoltam magam, és kizárok mindent ami negatív hatással van rám vagy a babámra.

Megváltoztam igen, de nem bánom.

Egy dolog fontos csupán: a CSALÁD. Hogy mindenkivel oké legyen minden és végre a kezemben tarthassam a kisbabámat. Ádámmal pedig minden olyan jó legyen, mint eddig. Mert végre megnyugodtam.

4 órási hírek:)

Gondoltam itt az ideje egy kis helyzetjelentésnek, mert az nem állapot, hogy mindig csak siránkozni járok fel ide. Sőt mostanában már akkor se.

Tegnap fészbúkon érdekes adalékra találtam. Volt régen egy "pasim", akit társkeresőn ismertem meg, jól nézett ki, kellemes volt a hangja, stb... Aztán randiztunk, aztán azon kaptam magam, hogy hozzá járkálok Petivárosba, és elvileg "járunk" is, csak éppen semmi nem volt köztünk két kerek hónapig. Utólag már nem is bánom, mert volt hogy pl két-háromnaponta volt kedve fürödni, meg ilyenek... Brr belegondolni is durva!:)

Szóval ezt a pasit dobta nekem ki tegnap a fészbúk és csodák csodájára azóta megnősült és a múlt héten még gyereke is született! Ahogy végignéztem a képeket, tök normális családnak tűnt innen, a csaj is helyes, stb... De mégis, ott bujkált bennem a gonosz és nem tudtam nem úgy végignézni, mint életem eddigi legigénytelenebb pasiját.

Hát velem ennyi minden történik:) Sekélyes, mi?:)

Amúgy jól vagyok! Beindult a fészekrakó ösztönöm, bár még kicsit talán korai, de két hete még csak egy elektromos sterilizátorom volt, most meg teljes pompájában áll a gyerekszoba és a babakocsin kívül már mindenünk megvan (az is jön a héten).

A pocakom az egyre nagyobb, eljutottam oda, hogy bizony kapkodok a levegő után egy kis lépcsőzés után (is). A súlyom az nagyon gáz, egyre jobban hízok, már le is baszott az orvos és sószegény diétára ítélt. Azóta is próbálom, azóta se megy.

Az alkoholmentes söröket úgy nyelem, mint kacsa a nokedlit, de hat után még mindig nem eszem semmit. Bár úgy nézem, ez is csak tüneti kezelés, mert oké nem leszek azonnal száz kiló, de azért szépen lassan rakódnak a kilók. Jelenleg éppen kilófordulón vagyok és amíg nem 8-assal kezdődik a súlyom, addig még nyugis vagyok de szerintem ez is csak idő kérdése.

Jajj eltelhetne már a nyár! Még sose kértem ilyet, de ez most tényleg kivételes. Nekem ebben a nyárban semmi élvezet nincs. Se egy Balcsi, se egy akármilyen nyaralás, se egy buli, se egy táncitánci, és még a meleget se bírom.

Gyermekem, nagyon megszenved Érted anyád.

Csináltam ma fokhagymás szaftos vaddisznósültet, krumplipürét, paprikáskrumplit, sopszka salátát, tiramisut. Látszik hogy 1, kurvára unatkozom 2, kurvára ráérek.

Hát röviden ennyi a történet! Ja és a lényeget elfelejtettem, a gyermekem annyira aktív, hogy szabályosan úgy érzem, néha ki akar törni onnan bentről és tiszta apja: nem az előre kiszabott utat választja, hanem egyénileg kívánja megoldani a hely szűke okozta kellemetlenségeket. Kapok egy Kisádámot. Aki az oldalamon keresztül kívánja elhagyni luxusalbérletét.

26.

Sajnos kezdek gurulni. A lábaim már elkezdtek vizesedni, de hálistennek még csak úgy, hogy ha bekenem, reggelre lemegy de estére megint mam(a)mut leszek.

Anyósommal végérvényesen összerúgtam a port, egy akkora tahó veszett el benne, hogy kár leírni is. Csak dióhéjban, belekotnyeleskedett egy olyan szituba amihez semmi köze és kérdőre vont, hogy miért én megyek a gyerekkel meg az apjával ruhát venni. Miért nem az anyja. Én úgy gondolom hogy ha az elmúlt 7 évben ezt meg tudtuk oldani (ex listát írt hogy mire van szüksége a gyereknek, mi meg megvettük) akkor ezzel most se lesz gond.

Úgy beszélt velem, mintha megtűrt személy lennék ebben a családban. Mindezt a gyerek előtt. Hogy ki vagyok én, mit képzelek hogy elmegyek az urammal egy délután Egyetemvárosba.

Közben az unokáját várom... Hát szép kis anyós... Már nem csapkodok, már nem idegeskedek, mert csak a Baba issza meg a levét, de nagyon leredukáltam a kapcsolatunkat és három ajtót zárok esténként.

Más: tök jó, hogy ilyen jó idő van, de marha nehéz így nem összeesni!:) Rengeteg vizet iszom, próbálok hat után nem enni, és sok piros gyümölcsöt majszolok, de így is jönnek a kilók. A doki azt mondta innentől már csak havi egy kilót hízhatok. Havi egy, úristen, ahhoz képest hogy múlt hónapban 5 is felugrott?!

Ráadásul tudom, hogy nem a kajától hízom, hanem a víz raktározódik. És a doki nem a karácsonyi súlyomat nézi hanem azt, amennyire lefogytam. 70 kiló voltam karácsonykor, aztán 63-ra visszamentem, és most vagyok 75. Azt mondta rengeteget híztam, én ezt ugyan érzem de nem értek vele egyet.

Az uramat nem lehet rávenni hogy csináljon rólam egy nyomorult képet, ha már van egy profi gépem, így csak a család kattintgatós képein van megörökítve a pocaknövekedés. Azért ezt tök sajnálom, mert ez az időszak nagyon sok változást rejt és amúgy sem vagyok megelégedve magammal, legalább egy jól sikerült képet összehozhatnánk. Bezzeg a gyerekét még szarás közben is fotózza, nekem meg könyörögnöm kell.

Szumma szummárum úgy döntöttem profi fotóshoz megyek, nehogy már pont a pociról ne legyen képem!

Azt viszont csak egy hónap múlva, inkább kettő. Bár már most látszik, már tök sokan gratulálnak az utcán. És azt mondják, milyen szép kismama vagyok, csak tudnám milyen szemüvegen keresztül néznek?!

Bassza meg három hónap múlva szülök! SZÜLÖK! ÉN! Lesz egy kisfiam!!! Mostanában ettől az egyszerű ténytől úgy be tudok rezelni, pedig bnőm kislányát profi módon ellátom, a sajátomtól meg úgy félek még, mint a tűztől!!! Anyukák, ugye ez elmúlik????????

Breaking news

KISFIAM LESZ!!!!:)))))))))

Idegesítő természet lennék???

Ma pont ezen gondolkodtam. Barátnőm felhívott, hogy el kéne magyaráznom neki egy szoftvert, mert nem tudja használni. Elmentem hozzá, aztán átbeszéltük, majd persze pletyóztunk is egy kicsit... Aztán hirtelen kishangya elindult és arra gondoltam, talán idegesíthetem én az embereket a stílusommal??? Úgy értem elég sokat beszélek, néha hülyeségeket is (csak hogy jöjjön ki valami a csövön), lehet hogy ez már rajtam kívül is szemet szúrt sok embernek???

Vagy csak ez is egy mellékzöngéje a terhességnek???

Lehet hogy már kezdek meghülyülni is:) Az még hiányzott a palettáról annak ellenére, hogy sosem voltam normális.

Na de egy kis élménybeszámoló! Március 22-én megmozdult a Kisbéka!!! Azért hívom így, mert tényleg olyan, mintha béka nőtt volna a hasamban. Ma már azért több ilyen érzésem volt, mint akkor, de mostmár biztosan tudom, hogy ő "jelez". Érdekes érzés, gluggyog a hasam, de nem kíséri hasmenés:D Talán ez így a legpontosabb leírása, mert próbáltam százféleképpen körülírni, de leginkább tényleg ahhoz hasonlít - egyelőre.

Közben már teljesen jól vagyok. Talán harmadik hetemet töltöm ilyen energikusan, elkezdtem főzni, itthon már javában tevékenykedek, és néha túlszárnyalom az uramat is. Ő ugyanis befárad délutánra, és követeli hogy picit aludjunk. Ilyenkor kiskifli-nagykifliben összekuporodunk, ő mélyen alszik, én meg bámulom a plafont és arra várok, mikor kelhetek már fel tésztát gyúrni.

Köbö így tudom jellemezni az elmúlt heteket.

A pocakom szerintem kisebb, mint amekkorának kellene lennie, de azért már látszik, hogy valami kinyomja és az nem a jóllakottság. A gyerkőc jelenleg 20 cm (!), kész úrfi. Persze a nemét még most se tudjuk, mert a doki pénteken azt mondta, hogy majd három hét múlva. De én biztos vagyok benne.

Mondjuk annyira azért mégsem, hogy merjek venni valamilyen kisfiús rucit. De akkor is érzem, hogy ennek a Kisbékának fityeg valami a lába között!!!

Na jó meg bevallom találkoztam a volt kolleganőmmel és kártyát vetett nekem. Eddig akárhányszor tette, mindig bejött amit mondott. Sajnos Mama halálát is beharangozta előtte két héttel, de akkor még nem sejtettem hogy a Mama fog elmenni:(

Szóval a kártya állítólag nem hazudik. És az kihozta kétszer is, hogy kisfiú lesz, kevés hajjal (eddig stimmel, mert az apja is hasonló adottságokkal van megáldva).

Neveken persze nem gondolkodunk még, illetve úgy mondom: nem eleget. Majd három hét múlva, ha már biztos a neme. Addig is álmodozom Matyiról! Mert nekem ez a név tetszik nagyon...:)

Jaaaa, visszavettem a tűsarkút. Mert bébit senki sem állíthatja sarokba! Ha odafigyelek, csak nem bukdácsolok el. És végre nőiesen öltözködöm, és eddig azt mondta mindenki aki találkozott velem az elmúlt két hétben, hogy ragyogok és hogy ugyanúgy nézek ki, mint előtte. Ez tök jóóó érzés. A mínusz 7 kilóból már visszahíztam ötöt, szóval mostmár csak két kilón választ el a karácsonyi bejglis állapottól, de legalább még mindig mínuszban vagyok. Most jön úgyis kutyára az a bizonyos kamion. Hajrá második trimeszter:D

Az a helyzet,

hogy már megint kórházba kerültem szombaton, és ma engedtek ki.

Jól vagyok meg minden rendben, csak kicsit görcsöltem így jobbnak látták befeküdni. Úgy érzem magam, mint egy hímes tojás.

Lehet az is vagyok.... :kidülledtszem

Újra itt

A tizenegyedik hétbe léptünk, és tényleg, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, kezdenek elmúlni a rosszullétek és (lehet a nap teszi) kezdek úgy viselkedni, mint egy normális ember.

Sajnos a kajával még mindig hadilábon állok, kevés dolog ízlik, tiszta finnyás lettem. Tegnap is csak a mirelit lasagne gondolata tudott kizökkenteni abból a triviális helyzetből, amibe a mekiben kerültem egy sajtburger fresh bepróbálkozása után. Borzasztó, nem is értem hogy tudtam eddig legyömöszölni a torkomon ezt a hányingerkeltő, szar kaját!!!

Idén se megyek többet mekibe. De már maga a tény, hogy kimozdultunk... VELEM... Sajnos estére megint elkapott a hiányérzet (rég öleltem át a wc-t),  úgyhogy minden kijött, amit addig sikerült magamba tömnöm. Az eredmény, terhességem első harmadában majdnem 7 kilótól szabadultam meg. Ha egy kis szerencsém van és tartom a 12 kilós hízást, akár nullán is kijöhetek a kórházból... De jó lenne....

Na de hagyjuk az állapotos témát, mert nem akarok azok közé a "kimamák" közé tartozni, akikről másról nem is lehet beszélgetni. Amúgy meg, addig amíg nem születik meg a trónörökös, addig még magam vagyok még ha úgy is, ahogy. Nem?

A munkahelyem éles vágása már tompulni látszik, minden egyes nappal messzebb kerülök tőlük és ez boldogsággal tölt el. Amióta ott hagytam a régi munkahelyemet, azóta valahogy lefelé mentem a lejtőn. Gyűlöltem azt a helyet, ahova kerültem. Most viszont olyan jó, hogy többet már be se kell mennem oda... Csodálatos!

Egyszerűen leírhatatlan, hogy mennyire pozitív irányba kezd menni az életem, és hogy milyen göröngyös úton kellett eljönnöm eddig... Ez tényleg olyan jó kezd lenni... Tildával a kisebb-nagyobb gondok ellenére már kezdem megtalálni a közös hangot, persze néha még vannak "sztárallűrjei", amikor kiakadok, de talán már tudom kezelni. Közben új iskolába került át, apja nem nézte jó szemmel, hogy a tőlünk pár méterre lévő iskolában az osztályfőnöke állandóan kritizálja és lejáratja a többi gyerek előtt. Az eredmény az lett, hogy Tildának folyamatosan kisebbségi komplexusa van - azóta is. Köszönet Gabi néninek!

Szóval átkerült egy nagyon jó kis iskolába Awárosba. Itt végre odafigyelnek rá a tanárok, akik csodálkozva nézik a tanulmányi eredményét, nem értették mi volt a baj a másik iskolában. Mi pedig csodálkozva nézzük azt a változást, amin keresztülmegy.

Ami engem rendkívül idegesített, hogy ez a gyerek SOHA "NEM VOLT EL" EGYEDÜL. Ha leraktad, hogy játsszon, sírt. Egy percre se lehetett egyedül hagyni, mert megszokta, hogy egyet nyekken és anyarabszolga már ott van. Aparabszolga szintén zenész. Szépen, évek múltával a gyerek ott tart, hogy a mai napig az apja törli ki a seggét, mert az úgy kényelmes. (iskolában persze, meg még az oviban is meg tudta oldani, ha rá volt kényszerülve) Szóval a kényelem központi elem lett a gyerek agyában, ahogy az apjáéban is az, és ebben talán a gének is közrejátszottak.

Na de most! A gyerek, amióta új iskolába jár, lenyugodott! Egyrészt állandóan a pocakomat fogdozza, és várja "Lilit" (aki szerintem kisfiú de tökmindegy), csendben (!) végignéz velünk egymás után akár két filmet is (régen a moziból jöttünk ki állandóan öt perc után), nem szól közbe ha beszélgetünk, és csak néha jön ki belőle a gyermeki akaratosság. Egyszóval javulás! Nagy-nagy javulás. Apja az iskolának tudja meg, amit én is osztok, de szerintem nagyon örül a testvéráldásnak is.

Azt tudjátok, hogy ennek a gyereknek örömet okozni nagyon nehéz. Na most tegnap azt mondta:

"Apa, nekem van két utam az életemben. Az egyik, amikor Győrbe mentünk, és ez a rossz utam, mert eltörött a kezem és emlékszem hogy nagyon fájt. A másik viszont ez az út volt, amin megyünk, mert itt tudtam meg, hogy testvérem lesz. És ez a legjobb utam a világon"

Gyerekszáj. Akaratlanul is kicsordult egy könnycsepp, amikor hallgattam.

Tilda a rajzai alapján hatéves kora óta az anyaságra készül. Jó, mert ő legalább már két éve. Én meg úgy érzem magam, hogy egyre közelibb az időpont, amikor anyává válok, vészesen közelít, de még mindig nem tudok semmit.

Persze tudok pelenkázni, meg tutujgatni is. De nem hinném, hogy ennyivel megúszom.

na de azért...

Az első sztárfotó, hogy ki ne maradjatok és elsőként láthassátok:

Az alsó képen a gyerek tök szemből beleintegetett a "kamerába". Jó kép, mi?:))

Helyzetjelentés

Növöget a pocakom! Jó, mondjuk ezt még csak én látom, mert ha ruha kerül rá akkor azonnal el is tűnik, de akkor is...! Tök jó! Most, hogy fogytam majdnem 7 kilót, és fentről nézve csak a melleimet meg a hasamat látom, boldogan konstatálom, hogy mindkettő nagyobb lett, és úgy nézek ki mint egy jóllakott napközis.

Pedig annyit hányok még mindig...

Csoda

Voltunk szerdán dokinál! Csak nem tudtam utána klaviatúrát ragadni, mert iszonyat szarul lettem. Azon is gondolkodtam, hogy ez már vajon mindig így lesz???

Szóval az ultrahang! Minden rendben van a Picivel. Ritka fényképet tudtak csinálni róla, amin teljesen szemben ül a "kamerával", és mozgatta a kezeit. Gondolom nem tetszett neki az ultrahang sípoló hangja. Nem is fogjuk túlzásba vinni, még lesz kettő a huszadik hétig, aztán stop.

Szóval van egy fényképem, amin a gyerekem beint a jónépnek!:) Hát ez valami csodálatos volt, hirtelen elmúlt a rosszullét is. :)))

Doki azt mondta egyre szarabbul nézek ki, úgyhogy ha egy mód van rá maradjak otthon még egy hónapig, ne nagyon mászkáljak. Nem is tudnék amúgy. De nem szeretné ha kapnék egy finom kis influenzát még plusszba. Hát mit mondjak azt én se szeretném!

A jelenlegi tényállás, magasságom maradt, súlyomból lement 6 kiló. A múltkori 23 mm meg nem a gyerek volt, hanem a petezsák, a gyerek még csak 7-8 volt akkor.

Jelenleg a gyerekem 19,5 mm ülve! Hát nem fantasztikus?:)))))

úúúúgy örülnék....

de tényleg annyira, de annyira ha végre egy teljes napot eltölthetnék hányinger és a wc-be való beleölelkezés nélkül!!!

Ettől az egésztől egyszerűen meg lehet őrülni!

Ma este megyünk a "hivatalos második" ultrahangra, nagyon kiváncsi vagyok, mennyit nőtt a pici, mert amikor legutóbb nézték már akkor 23 mm volt. Ha így folytatja, óriás lesz mint az apja!:)