Kilencedik

Történt, ami történt...

... de sohasem szegtem meg én a törvényt...:)

Na ismételten "bejegyzek"... Az oka, hogy rájöttem: Awoman megy le a lejtőn! Hihetetlen hogy egy évvel ezelőtt még örömmel keltem, és örömmel feküdtem mert ha más nem, a munkahelyem boldogított és hát ott töltöm több mint a fél életem... Most viszont egész nap az úúúútálat környékezett, és rájöttem, én ennyire munkahelyet még nem utáltam, mint ezt, ami van.

Az egyik kolleganőm annyira büdös, hogy az egy méteres környezetében elkap a hányinger és nem tudok mit tenni, már évek óta ilyen! Lehet hogy ilyen volt, amikor megszületett, én nem tudom, de egyszerűen elviselhetetlen...

A másik kolleganőmet meg próbálom nem csúnya szavakkal illetni, de kurva nehéz! Emberileg egy tök normális csaj lenne, aki jófej, jópofa, stb stb, de amit a munkahelyen művel, az falkaparásra késztet engem!!!

Így három hónap után is vannak újdonságok (hogy a francba ne lennének!), de ő ahelyett, hogy segítene NORMÁLISAN, hepciásan közli a telefonban ami szerinte (!) evidens.

A következő párbeszéd volt a mai nap köztünk, legyen hát az ő neve GEEK:

Awo: Geek tudnál nekem segíteni, szeretnék egy új alszámlát nyitni. (közben ügyfél már ott áll előttem)

Geek: persze ott van az X-Rendszerben, ahol eddig is volt (...)

Awo: igen ide bementem, de ilyen még nem csináltam és ezért kérem a segítségedet.

Geek: Most mondtam, hogy hol van

Awo: de én nem látom

Geek (sóhaj): hát nem tudom jobban elmagyarázni.... (ahelyett hogy odajönne, inkább telefonál tovább)

Awo: jó akkor mondd meg kérlek, hogy kit hívjak fel ezügyben

Geek: senkit, már elmondtam hogy kell.

Na úgy 5 perc után megelégeltem a nagy semmit és megköszöntem a segítségét. Az ügyfél csak nézett, levágta a szitut, hogy az öt asztallal odébb ülő kolleganővel telefonáltam.

Egyszerűen rühellem az egészet!!! Ez az egész nem nekem való!!!!!!!! Megőrültem!

Ha már egyszer az életem 70%-át abban a nyüves bankfiókban töltöm, legalább szeretném valamennyire, de íííígy, áááááááááááááááááááááááááá

Van olyan...

...amikor az egész napod egy merő kaki, és még a papíron munka után másfél óra ingyen túlórára fognak, aztán annyira szar kedved van amit már nem igazán lehet überelni... és ekkor elindulsz hazafelé és pirosat kapsz a sorompónál.

Na hidd el akkor már csak röhögni fogsz.

Nekem ma pont így nézett ki a napom. Van ez így. Hazaértem és a munkát a munkahelyen hagytam, illetve valahol a sorompó előtt pár méterrel.

Bizony fiatal blogger koromban (:D) még volt időm naponta bejegyzéseket írogatni akár a munkahelyemről is, most meg... ott tartunk, hogy a telefonomhoz alig bírok hozzányúlni. És amikor zárás előtt egy perccel belépett a delikvens a bankba, hogy na már most aztán már ő számlát akar nyitni, teljes joggal énekeltem,  hogy hirtelen elpattant egy húúúúúúúúúr....

A helyzetem változatlan. Élni nem tudok, mert nincs rá időm. Minden nap dolgozom, amikor meg nem akkor itthon robotolok. Már az idejét nem tudom megmondani, mikor szórakoztam egy jót (na jó Balcsin), és hogy mikor nevettem felhőtlenül. A munkahelyemet nagyon szeretem, de néha kurvára idegesítő hogy kapkodni kell. Az, hogy olyan dolgokat várnak el tőlem, amit soha nem tanultam, felettébb elkeserítő.

Nálunk az ügyfélnek ki van nyalva a valaga. Akkor is ha egy merő szar. Ez azért durva, nem? Főleg ha összesen 14 másodpercre lenne szükséged, hogy rendbeszedd az asztalod két delikvens között, és nem kapod meg.

Hát igen vannak dolgok amik igencsak idegesítenek ezen az új munkahelyen. A kolleganőm például egyik percben haláli jó fej és röhögünk, a másikban pedig előjönnek a stiklik nála, amikből természetesen gyermekkori traumákra következtetek, de ez nem változtat a dolgokon... kurvára idegesítő... Annyi felesleges dolgot csinál, amiknek az elhagyása adna nekem öt percet az életembe, mégse lehet mert ő már öt éve ott dolgozik és hát ő tanított be!

Hát úgy röviden ennyit a mai napomról. Meg úgy egyáltalán!

Nyúlfarok

Akkor csak röviden.

Élek. Az túlzás, hogy virulok mert voltam már jobban is, de úgy fest azért nagy nehezen rendeződik az életem.

A munkahelyem egyre jobb, mostmár egyre önállóbb vagyok, csak kivesz belőlem egy jókora darabot a mindennapos, reggel 7től este 6ig való állandó "odafigyelés".

Ádámmal a helyzet változatlan, megvagyunk, néha veszekszünk, néha tök jó minden, de úgy átlagban nézve semmi különös.

Hétvégén őz-comb-sültet csináltam, először vadhúst életemben és nagyon finom, puha lett! Mondjuk 4 napig pácoltam, ami kabaré volt:) Főleg amikor még egyben volt:)

Most lassan megyek dolgozni, kint van vagy 9 fok, hát ez a nyár is elment gyorsan - mintha itt sem lett volna -, ráadásul úgy, hogy isten igazán bulizni se buliztam egy jót. Ami azért hiányzik. A rossz időt pedig kifejezetten nem szeretem.

Azt álmodtam, hogy a régi lakásomban vagyok és megindult a fűtés szezon. Azért ez azért nem semmi....

Addig írom, amíg bírom...

A depresszió kicsit alább hagyott... Nem tudom mi lesz ez, vihar előtti csend, vagy tényleg vége lehet vajon... ki tudja... Mert ilyen nem volt még. Olyan se, hogy eddig ne írjak. Pedig annyi minden van bennem, minden nap megfogalmazom a kis gondolataimat, még kerek formába is öntöm, majd mire hazaérek már csak vánszorgok és akkor kezdődik a monotonitás.

Ádámról elég régóta nem írtam. Az oka, hogy nincs mit. Nem veszekszünk, inkább állóvíz. A problémáimat teljesen magamba gyűrtem, nem csak neki nem mondom, másnak se.

Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, egész nap tömik az agyam az újabbnál újabb információkkal, estére pedig elfáradok.

Éjjel érdekes álmom volt. Tudom, hogy a moksa teszi velem, de vállalom. Nem tudom hol voltam, de messze innen. A helynek hatalmas volt a belmagassága, olyan volt mint egy akvárium, mert felettünk úszkáltak az emberek. Ismerősök, akiket életemben egyszer, max kétszer láttam... Az álmom hangulata nagyon nyomott volt. Találkoztam egy férfival. Még életemben nem láttam szerintem de nagyon megfogott. Magas volt, barna hajú, barna szemű, szálkás, és rendkívül kedves velem. Azt akarta legyek az övé. De nekem ott volt Ádám... Így nem mentem bele, pedig hatalmas volt a kísértés. A szép az egészben, hogy ezt reggel álmodtam, ami ugye a jövőt jelzi. A férfi egy gyűrűt adott, és kérte hogy legyek a felesége. A gyűrű kő nélküli volt. Majdnem olyan, mint anyukámé. (felsóhajt a blogvilág ugyanis fingja nincs arról, milyen anyukám gyűrűje de sebaj)

A vonzalom akkora volt, hogy teljesen megbolondultam. Egy tábor szerűségben lehettem, mert este volt egy kis buli féleség (ó már megint! mint anno a szakáccsal!), és én kerültem Őt. Egyszerre vonzott és taszított. Majdan felkeltem vala.

És mentem a munkába. És a szokásos.

Hogy mit jelenthet nem tudom.

Kezdek hozzászokni hogy már csak akkor blogolok ha Tilda itt alszik. Kanapé fless. Nem ezért hanem azért, de kezd betelni a pohár. Nem ezzel, mindennel mással.

A végére pedig egy jóhír: tesóméknál baba van!:) Keresztanya és nagynéni leszek - végre valahára. Ha már sajátom nincs, legalább másét pesztrálhatom:)

Ami pedig sajnos rossz hír, ma meghalt Atina édesapja. Atinával a barátságunk ugyan megszakadt de mellette állok amikor csak szeretné. Nagyon sajnálom szegényt:( Apukájának egy másfél hónapja volt stroke-ja, 5 órán át volt segítség nélkül, így lebénult. Ma viszont végleg feladta. Már nem harcol tovább.

Nyugodj békében H.I. Az angyalok vigyázzanak Rád.

Azt is leszarom, hogy leszarom!:D

Július 29 - az utolsó csütörtököm eme kellemes helyen. Az előbb kimentem a konyhába (persze koffi-tájm a kolleganőmmel), és kiront Zrínyi Ilonánk, hogy:

"Awo, odatettem az asztalodra egy bankjegy-szalagot, csak hogy tudj róla"

EZÉRT BAZMEG. EZÉRT.

jövök ide a kis pultomhoz, látom hogy egy, azaz egy DARAB bankjegyszalag figyel a pultomon, amiért egy lépést is kár volt megtenni. Annyira röhögtem rajta, hogy nem tettem el azóta sem. És (éssel ugye bazmeg) le is fényképeztem, ha majd hazaérek valahogy beszúrom ide:D.

Pááá kis aranyom páááá!

Újabb reggel, mára már ismét élvezet a pisilés:) Az antibiotikum megtette hatását, igaz befulladtam tőle de inkább egy asztma mint egy felfázás aszondom.

A bank légköre változatlan: szar. Nem is értem, hogy bír aludni a főnököm. Én nem tudnék egy ágyban lenni önmagammal ha ekkora fos ember lennék. Vagy ennyi önkritikája sincs?

És bevallom őszintén, lehet olvassa ezt a blogot, mert mégiscsak a munkahelyről írom, de ott egye a fene. Tudd meg akkor: szar ember vagy. Egy karrierista, tudálékony, okoskodó, negatív, rosszindulatú, idegesítő, nőnek nem mondható képződmény vagy a szememben! Aki a kisebbségi komplexusát úgy éli ki, hogy belerúg másokba és százalékokkal kíván föléjük kerekedni! Téged joggal hívunk csúszómászó féregnek!

na. ez most jól esett.

áh karrierista főnöknőd ne legyen soha....

aztaratat nem értem, hogy ha tudja, hogy minden hónapban csont nélkül megcsinálom a munka rám eső részét, és még egyszer sem szálltam el a kurva százalékjaival, akkor miért jön ide minden hónap utolsó pár napjában, hogy OKOSKODJON EGY SORT?!

Ráadásul hasznavehető információval nem rendelkezik, csak a kontárkodásával. Azzal meg nem sokat érünk, mint ismert.

Ki nem szarja le, hogy mit gondol, eddig is jók voltak a számok, hogy ezek után azok lesznek-e, biztos hogy nem rajta múlik!

Lőjétek le

vagy ha nem megy akkor engem plíz....

faszmaszkok gyülekezete

Sikeresen learchiváltam a blogom nagyobbik részét. Az oka nemes egyszerűséggel túl sok terhelő bizonyíték megléte volt.

És ami azóta történt:

Vagy inkább jó egy éve először is: jött egy problémás ügyfél, üvöltözik, kocsmának nézi a bankot, stb. Te mit tehetsz? Semmit - az ügyfélnek mindig igaza van. Egy fióki értekezleten főnökasszony bevetette minden tudását, és azt mondta ilyenkor halkan nyugodtan elküldhetjük a kurva anyjába, mert azt más úgyse hallja.

Az ötlete nem aratott osztatlan sikert a jelenlévő területi vezető előtt, így jótékony homály fedi a kivitelezést.

És végül ami ma történt.

Ügyfél jön, még mindig UGYANAZ az ügyfél, szokásává vált, hogy bejön hetente egyszer és eladja a bankot. Üvöltözik és természetesen mindig be van baszva, de úgy istenesen. A banki ügyekhez ANALFABÉTA, esküszöm a 80 éves nénik jobban képben vannak nála. Szóval ez most idejött hozzám, már a szájszagától beálltam, csak úgy ontotta magából a tablettás borgőzt.

A problémája full egyszerű, megoldás is van rá, ám az ő problémáját ne nézze le senki (mondván: "AZ NEM IS OLYAN EGYSZERŰ!"), úgyhogy minimum húsz percet beszéljünk róla (hetente kétszer). Ma pedig eleve jókedvemben talált.

Nos főnökasszony oltári jó ötletétől vezérelve, gondoltam egy fokkal finomabb stílusban azért megér egy misét. Megkapta. Én is. Mármint a lebaszást érte. (hogy beszélhetsz így egy ügyféllel?)

A válaszom, gondolati és gyakorlati oldalról megközelítve, 1. ki nem szarja le, egy hét múlva én már messze leszek, 2. egy óra múlva már úgyse emlékszik rá

miért ver az isten...

Így jártam...

Miután idegbeteg hetemnek vége szakadt péntekkel megkezdődően, szombaton alaposan felöntöttem a garatra. Leánybúcsút szerveztünk kolleganőmnek, amiről azt kell mondjam, sokkal jobb lett, mint az előző (ami mondjuk egy éve volt).

Azt hiszem egyébként erről a leánybúcsúról mindenkinek ez a véleménye.

Miután a menyasszony babát vár, így a durvább feladatokat eleve ki kellett lőni a palettáról, de a mulatság így is megvolt:o) Volt karaoke show, wc papírból menyasszonyi-ruha készítés, aztán petrezselymet árultattunk vele Awárosban, ahol igencsak skót embereket találtunk... 10 Ft-ba került egy csomag petrezselyem, de alig akartak 50-et adni érte. Aztán mondjuk hirtelen ott termett előttünk Mága Zoltán, el is kaptuk, fizetett is a csokorért 10.000 Ft-ot.

Elmentünk bulizni a helyi diszkóklubba:) (erre nagyon nincs is más jó szó) Itt pasikat kerestünk a kolleganőnek, hogy írjanak a rózsaszín naplójába. Kinek mi jut az eszébe. Volt kérem a jókívánságoktól elkezdve a "még meggondolhatod magad"-ig minden:)

Jól éreztük magunkat. Érdekes momentum volt az estében, hogy kolleganőmnek sérült testvére van. Nem down-kóros, de kicsit mongolos a szeme.. Lehet rajta érezni, hogy sérült, de egyébként csak a beszédjében... Szóval ez a leányzó tele volt szeretettel, mindenkihez odabújt és puszilgatott mindenkit. Nagyon édes volt.

Ez a "kislány" az este alatt többször odajött hozzám, megsimogatta a vesémnél a hátamat, és kérlelt hogy "csak ne fázz meg, csak ne fázz meg".... Nem értettem, de nem zavart vagy ilyesmi, csak olyan furcsa volt.

Tegnap reggel megértettem, amit ő már akkor érzett. Alig tudtam lábraállni. Annyira felfáztam, amennyire még csak egyszer sikerült életemben. Csak görcsöltem és feküdtem egész nap, ha sikerült is pisilni az valami kínszenvedés volt. Estére már csak vért pisiltem. Délután jött anyós, adott antibiotikumot, amitől meg fulladni kezdtem, mert penicillin érzékeny vagyok. Estére hálát adtam az Úrnak hogy még életben vagyok:-)

Most pedig felmondási időm utolsó előtti hétfőjét töltöm. Legszívesebben hazamennék, de akkor elesnék a túlórapénztől, amire meg szükségem van. Most egyszerűen nem mehetek el táppénzre. Hiába görcsölök.

annyi minden történt....

... hogy félek, el se tudom mondani mert azt se tudom hol kezdjem.

Megpróbálom a híres-awós-dióhéjas miújságot:)

Először is nem enged el ez a buzi bank, kibasztak velem, kitolták a felmondási időt szépen harminc napra, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Tehát augusztus 2-án dolgozom utoljára (főnökasszony kedvessége okán), és 11-ig alkalmazásban állok. (mert csak.)

Szóval ezt a leírhatatlan kedvességet látva, majd később teljesen berágva elmentem fodrászhoz és begöndörítettem a hajam. Mert megérdemlem. Aztán leléptünk Ádámmal Balcsira, majd azért, hogy pénteken dolgozhassak 4 (azaz NÉGY) órát, csütörtökön hazajöttünk.

A főnökasszonyom reakciója (mely oly kedves volt hogy szinte legyilkoltam volna az előttem lévő rotring ceruzával) annyi volt válaszként arra, hogy csak ezért a 4 óráért jövök haza a Balatonról: "Cest la vie"! Én is tudtam volna erre mit mondani, és ha belegondolok talán még hamarabb is szabadultam volna, de inkább nem mondtam. Kinek kell egy munkáltatói rendkívüli felmondás...

Szóval miután rájöttem, hogy ilyen az élet, pénteken bejöttem dolgozni, majd délután 5 csaj megindult Siófokra.

Az első este maga volt az egyéves feszültség levezetése, legalábbis ami a táncot illeti. Én addig roptam, amíg ki nem sütött a nap. Alkohol tekintetében inkább volt költséges a turné, mint sikeres, dehát ez van, minden nem sikerülhet.

Személy szerint megittam 3 üveg sört, 3 feles vilmost, legalább másfél vödör Cuba Librét, 2 tequilát, de semmi. Úgy, ahogy mondom! És tuti hogy nem én vagyok szivacs, hanem a szórakozóhelyek vizeznek!

Ami pedig Siófuckot illeti. Ennyi görényt, exhibicionista köcsögöt, kigyúrt faszmaszkot, dinnyecipelő vastagaranyláncos, királykeresztes díszköcsögöt még nem láttam egybe sosem! Ez a BeachHouse egy fertő! Amiben részünk volt, illetve szemlélői voltunk: tömegverekedés a Bolls mólónál, 8 kopasz üti a másik 1 kopaszt; szép kislány hányt bele a Balatonba; Petőfi sétányon a fiatalember (cirka 60 év körül) virított a 20 éves hivatásos barátnőjével; nyilvános füvezés a sétány kellős közepén; stb. Tudnám folytatni, csak felesleges.

A taxi lehúzás. Átlag 3000-ért viszik az embert. Mi meg, ha már lúd, legyen kövér, így beválasztottuk a Hummer taxit, aminél józanodás után rájöttünk, hogy nem is taxi volt. De a csóka bekeresett egy százast simán az olyan hülye picsákon mint mi:D. (végülis...)

Szóval körülbelül 30-40 ropinkba fájt FEJENKÉNT a hétvége. Ennyi pénzből elmehettünk volna külföldre is:D

Vasárnap Pixyvel átkomponáltuk magunkat Tihanyba, majd Füredre, mert Ádámék ott voltak, úgyhogy a vasárnap délutánba ő is belefért.

Este 8-ra értem haza Awárosba, hulla fáradtan, és este 11-ig retusáltam a múlt heti esküvői fotókat. Legalább egy hetet késtem velük, még jó, hogy barátnő volt:D (jellemző magyar mentalitás, amiért fizetnek, azt komolyan vesszük, ami meg barátoknak szól, arra meg ráérünk:D Ejnye)

Szumma szummárum a Balatonból ennyi elég is volt. De azért mellékletként bedobok egy képet, amin drága Ziszkámmal és Pixyvel vagyunk láthatóak, és elismerem, nem voltunk már szomjasak:)

Countdown

Mai nap beadtam a felmondásomat.

Hogy mi az, amire rájöttem? Hogy nem vagyok pótolhatatlan, de mégcsak olyan sem, aki után kapkodnának, még akkor sem ha tudják, jobbat nem kaphatnak.

Nekem dobogott a szívem, amikor belekezdtem, a főnökasszony pedig öt perc alatt elfogadta, ennyit ért hát.

Augusztus elsejétől indulok az új helyen. Új Bank, Új Ügyfelek, Új Betanulás, stb... Minden új. Újdonság az Élet maga. Go Awo Go!

Vis major

Éjfélkor aludhattam el, legalábbis nem sokkal utána.

Nem telt el fél óra, a telefonom csörgésére ébredtem. Kolleganőm hívott kétségbeesve, miszerint állítólagos támadás érte a bankot, és azonnal útra kell kelnem mert senki sem veszi fel a telefont.

Öt perc alatt értem a helyszínre, a rendőrökkel egyeztetve bementünk. Nem lőttek le. Nem történt semmi. Tulajdonképpen behatolásnak nyoma sem volt, valami rendszer hiba lehetett, de reggel hatra értem haza. Holtfáradtan.

Ádám is felkelt a telefoncsörgésre. Nekem úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem kiesik, így indultam útra. Ádám kérdezte mi történt, mondtam hogy betörő van a bankban. Azt mondta vigyázzak magamra. Ennyi. Elindultam.

Hajnali hatig egyetlen hívás sem érkezett tőle. Egyáltalán nem aggódott értem, nem is érdekelte hogy mi történt. Amikor egy órája felvertek a lármájukkal, csak odaült és kérdezte mi volt, de szemlátomást nem érdekelte.

És mi van, ha lelőnek? Mi van ha egy pszichopata túszdrámát rendez? Hat teljes órán keresztül nem voltam itthon éjjel. És ez neki fel se tűnt.

Mi a helyes út?

A szitu az, hogy van egy kolleganőm, aki mára elviselhetetlenné vált. Furcsa módon engem elsőre "kiszúrt" magának, úgy értem barátkozósra fogta, vacsorára hívott, sőt felkért, hogy én legyek a fotósa a közelgő esküvőjén.

Ez a csaj nagyjából velem egykorú, elsőre egy kis szótlan, mosolygós, mindenkivel-kedves csaj benyomását kelti, és itt dolgozik már másfél éve lassan.

Az élet úgy hozta, hogy egyre több a problémánk... Ő folyamatosan nyalizik a főnökasszonynak, miközben nekünk meg mindig keresztbe tesz. Egyre gyakrabban, egyre durvábban.

Múlt héten sorfalat kellett neki állnunk, amikor a főnökasszony egy összehívás alkalmával megdícsérte a május hónapi teljesítményéért (közlöm a mi munkaterületünk 115% feletti volt de mindegy) és díjat is kapott - 34000 Ft-ot bónuszként. Nekünk pedig filléres gondjaink vannak, és még talán szebben teljesítünk...

Ezután mindenkinek kinyílt a bicska a zsebében. Ehhez az egészhez társul még az ő hozzáállása, az a nyávogós hang és a nyelvcsapások.... nem jó ezt végignézni, nem még a hátunkon is érezzük a negatív hatásait...

Csapatmunka? ugyanmár...

Mindeközben tartja a szintet és velem tök normális (próbál lenni), és állandóan vigyorog mint a vadalma. Nekem meg egyre kellemetlenebb.

Ma végül elpattant egy húr. Nem is akárhogy. Bemártott minket a főnökasszonynál. Aki meg idejött minket számonkérni. Nekünk se kellett több, kolleganőm kitálalt neki. Én csupán azért nem tudtam csatlakozni, mert egy teljes órán keresztül felzabáltak az ügyfelek. Egy perc pihenőm sem volt.

Erős késztetést érzek, hogy én is kitálaljak... és visszamondjam az egész esküvői fotózást, és hogy a büdös életben többet ne szóljak hozzá csak ha munkáról van szó...

Gyűlölöm a kicsinyes, nyálgép, alattomos embereket... hogy ezek a büdös életben nem halnak ki...

Unalom

Csak úgy röviden..

András ma is itt volt. Nem tudom melyik bolygón jártam, amikor azt gondoltam, hogy nem tudok róla semmit - ugyanis mindenhol fent van, iwiw-en, myvip-en, fészen is. Középsőnél ott kúrtam el a dolgot, hogy ott látja ha megnéztem. Ennyit a myvipről. Most azon imádkozom hogy még 3-4 napig ne menjen fel myvip-re, hogy véletlenül se lássa, hogy megnéztem. Totális lebukás lenne.

Még egy jó hír, hétfőn utazunk el Ádámmal! Nem is akárhova megyünk, 4 napos miniszabira Olaszokhoz. (Garda Tó)

Még sosem voltam ott, de már nagyon várom, imádom az ilyen kirándulásokat! Hétfőn hajnalban indulunk és csütörtökön jövünk.

A főnökasszonyomnak persze muszáj volt belémrúgnia. Nem elég, hogy tegnap szólt Ádám, hogy menjünk, ma pedig az első dolgom az volt, hogy szóljak a főnökömnek, hogy ha nem nagy kérés, rendezzük át egy kicsit a hónapot... Nagy sóhajok közepette hajlandó volt átvenni a papírt, amire a kérelmet írtam, és mondta hogy ha ráér megnézi (közben a foglalásunk a levegőben repkedett). Aztán két-három óra múlva nagy kegyesen idejött és közölte hogy ilyet többet ne nagyon csináljak, mert hatalmas munka neki. (szegény!) Ja és azt mondta hogy az ember általában tudja, ha utazik. Igen az ember igen, mi nem.

Véletlenül se örüljek, hogy kaptam 4 szabadnapot.

Szakadatlanul utálom. Nem tehetek róla, nem tett semmit azért, hogy szerethető legyen. Ez van!

Hétfőn tehát Garda-tó!!!:)))

"A jókedvemet el nem hagyom, bármily megható"

Goodbye Appletown

Annyiszor eltökéltem mostanában, hogy írok bejegyzést, mert annyi minden lenne, ami csöpp agyamnak megfejthetetlen, de aztán mindig abbamaradt az igyekezet, és maradt helyette a nagy büdös semmi.

A munkahelyem egyszerűen "páratlan". Eddig annyira szerettem az egészet, és nem csak magát a munkámat, hanem a kollégáimat és azt a fílinget ami körülvett, amikor egy átmulatott hétvége után végre leülhettem az íróasztalomhoz.

Mostmár nem ilyen az ottlét:( Persze amit csinálok, maga a munkám még mindig az, ami eddig volt. Ügyfelekkel foglalkozom, kedvesek a kollégáim, stb stb stb, mégis a főnököm egyszerűen tönkretett bennem mindent, ami kellemes érzéseket keltett bennem, ha a Bankról volt szó.

Nem tudom miért jó ez neki, ha szőrös szívű szipirtyót játszhat. Nem tudom miért jó, ha egész napját egy mosoly nélkül éli meg. Nem tudom miért kell mindig ennyire a törvények mögé bújni, és miért nem lehet valaki egy kicsit "laza".

Azt sem értem miért próbál néha barátnőset "játszani", máskor meg kiül az arcára az öröm, hogy megint írásbeli figyelmeztetőt adhat.

Ez a nő úgy van elcseszve, ahogy van. És próbálom elhinni, hogy gyermekkorában sérült... Próbálom azt gondolni, hogy megvan biztos a maga baja, ami mondjuk nem nagyon érdekelne ha elém állna és felajánlaná, hogy elmondja.

Lehet az apja szíjjal verte. Az is lehet, hogy az anyját verte péppé a szeme előtt. Lehet, hogy gyermekkorában komoly betegséggel kezelték. Lehet hogy soha nem szerették. (ez mondjuk szvsz most is így van.) Lehet, hogy meddő és elfordul tőle minden faszi, akinek ezt elmondja.

Lehet sokminden. Próbálom megtalálni a válaszokat, persze úgy, hogy nem ez tölti ki a mindennapjaimat. Annyira azért mégsem érdekel, ha nem állok elé és kérdezem meg punktum, hogy "hé te mi a fasz bajod van egyébként, amitől ilyen félresikerült vagy?" - nem, nem vagyok bunkó. Csak mint magam is sérült ember lévén, azért kíváncsian szemlélem, hogy vajon ennek meg mi baja lehet... Mi történt, ami miatt úgy érzi, hogy rombolnia kell? Vagy csak egyszerűen zsidó?

Ha zsidó akkor meg holnap kiteszem a gólemet az asztalomra. Bár magam nem vallom a zsidó vallást, de származásomat tekintve én is az vagyok.

Hát ennyi a miújság a főnökömmel. Tönkretette a jó levegőt a munkahelyemen. Mintha legalább szar munkaerő lennék...

Ezen kívül minden teljesen normálisnak mondható az életemben.

Ma elhoztam a lakásomból egy pár dolgot. Szépen lassan kiköltözöm.

Minden mérföldkő ilyen az életben? Ahogy ott álltam a lakásban, felrémlettek arcok, esték, érzések, illatok, Milán... Majd eszembe jutott a Merci. Amit Valentin napra kaptam tőle és mérgemben felkúrtam a szekrény tetejére. Ma levettem és bevittem a bankba szétosztani. Már nem jelent semmit.

Azért összességében én nagyon szerettem ott lakni. Szerettem egyedül. Szerettem egyedül lenni magammal. Jó volt addig aludni, amíg szerettem volna és jó volt ott minden este, amit a barátaimmal töltöttem. Megvolt a fílingje a hülye picsa szomszéd néninek is, aki ha arra megyek már köszönni se köszön. Hiába az otthonülő, pletykás vénasszonyoknak agyuk semmi.

Ilyenkor, ahogy visszagondolok Milánra és az ott töltött közös estékre, nem az az emlék él bennem, hogy egy díjnyertes paraszt volt. Hanem csupa megmosolyognivaló, kellemes emlék.

Életemnek ezt a korszakát fájó szívvel de mosolyogva zárom le.

El kell kezdenem összpontosítani az új élet adta kihívásokra. És megfelelni minden téren.

Ennek örömére az előbb kitakarítottam az egész konyhát:D

Aktuális állapot

először is rájöttem, hogy tényleg van bennem egy nagy adag önzőség.

másodjára arra is, hogy mostanában kissé ideges vagyok. Ezalól kivétel a tegnapi nap. Egyébként ennek még akár örülni is lehetne de nem teszem: nem zabálok tőle semmivel sem kevesebbet, sőt talán még ez is arra sarkall hogy tartalékoljak.

Aztán... tegnap este sms-t kaptam rég nem látott, rég nem hallott Petimtől. Csupán annyit, hogy "alszol?". Nem válaszoltam rá már, ma reggel hívtam fel de azon kívül, hogy örültem a hangjának, nem dobogtatta már meg a kis szívem.

Talán ez így jó.

Méltatlankodott egy sort a telefonban és ennyi. Ahogy szokta:)

Kolleganőm mondja nekem tegnap, hogy kedves Milánunk felhívta őt, hogy segítséget kérjen valami banki üggyel kapcsolatban. Állítólag csinált egy új céget. Ennek örömére lehet, hogy ma ő is betoppan a kis életembe. Így estére már tuti gyomorgörcsöm lesz.

Hogy hogyan reagálnék a jelenlétére? Nem tudom... Talán már sehogy. A tőle kapott egyetlen ajándékomat, a nanopadot ma sikeresen leszereltem a kocsiról úgy, hogy három részre szakadt. Szemrebbenés nélkül kivágtam a kukába, pedig általában gyűjtögetni szoktam.

A Merci, amit Valentin napra kaptam tőle, még mindig ott figyel felbaszva a szekrény tetején.

Most vagy elmúlt minden, ami vele kapcsolatos, vagy kevésbé vagyok materialista mint eddig.

A magánéletem pedig elérte a bűvös "szürkehatárt". Stalinak igaza volt, a legnagyobb megpróbáltatás átélni a szürke hétköznapokat. Amikor nincs tragédia, illetve a tragédia maga az, amikor nem történik semmi.

Sírhatnék, hogy jajj de szar az életem, mert reggeltől estig dolgozom és mert Ádám semmit sem csinál... De valójában ez maga a feladat, hogy ennek ellenére is jól érezzem magam.

Jó lenne valamivel feldobni a mindennapokat, mert engem megöl ez a szürkeség, de estére meg olyan fáradt vagyok, hogy elmosogatni is alig van erőm.

Akinek van valami tippje, szívesen venném...

#38

Hát az kérem úgy van, hogy kerek 15 perce bezárt a bank. Az összes papírmunkámat megcsináltam. A rendszereimet lezártam. Az illetékes helyeket beriasztottam. Az asztalomon rendet tettem, mint minden nap.

Most mégis munkát immitálva nézek ki a fejemből az íróasztalomon tehénkedve és gondolatban már a Spar-ban járok, hogy miket kell majd vennem a vasárnapi, anyák napi ebédhez...

...de a kérdés jogos hogy mi a faszt keresek még itt, ha már bezártunk és mindent elintéztem?! A válasz egyszerű. A főnököm megkövetelte. Hiába végeztem már a munkámmal. Ácsingózva figyelem az órát, hogy végre 15.30 legyen és eldörrenjen a hétvégi startpisztoly.

Látszik hogy nincs magánélete. Látszólag semmi kedve hazamenni.

még mindig az irodában ül és bámulja a számítógépet.

S.O.S.! Nem akarok ilyen lenni 45 éves koromra!!!

Huh...

nehéz hét áll a hátam mögött. Talán azért nem írtam olyan sokáig, vagy csak azért, mert olyan nagyon hisztis vagyok, legszívesebben felrobbannék.

Tegnap este, amikor hazaértem, már csak sírni tudtam. Ádám kérdezte, mi a baj, de magam sem tudtam. Egyszerűen rámtört. Sírtam mindenért, ami csak körülvett, még azért is, hogy le kell feküdni amiért este van.

Én egyszerűen nem is értem ezt az egészet.

Tuti nem vagyok normális.

A munkahelyemen sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellenének. Elegem van mindenből, úgy érzem rám szakadt valami plusz, de hogy mi az, arról fogalmam sincs. Mintha valaki rámtelepedett volna az elmúlt napokban.

Mama??? ...

Jövő héten el kell engedjem Őt... Nincs helye ellenkezésnek...

Mennem kell.
A vállalat nem engedi a lelkemet.

Nem értem...

Nem értem a főnökömet.

Tegnap oltári nagyot veszekedtünk, nem tetszett neki, hogy 16.30-ig tart a munkaidőm és negyedkor már le szoktam lépni. Hiába mondtam neki, hogy reggel a 7.30 helyett már itt vagyok 7.10-15 felé, azt mondta ez nem igaz mert visszanézte a riasztásokat. (másfél hétre visszamenőlegesen) Ez rendkívül érdekes mert én 100%-ig tisztában voltam azzal, hogy itt vagyok minden reggel és nem volt kérdéses hogy aki téved, az valójában ő.

Ma reggel rájöttünk a proléma okára miszerint tíz percet siet a riasztó órája.

De nem szóltam neki. Tegnap ugyanis öt ember próbált lenyugtatni, miután kijöttem a munkahelyemről, annyira össze voltam szakadva a beszélgetéstől.

Egész éjjel azon forogtam, amiket a fejemhez vágott. Volt benne a munkaidőn kívül még más is, ami szakmai dolog volt, és nem esett jól, mert úgy éreztem igazságtalan velem, és írreálisak a kérései. Még azt is a fejemhez vágta, hogy én sosem kérdezem meg, hogy mi van vele, merthogy neki is van ám magánélete, csak én nem érdeklődöm soha. Ezzel beletrafált a lecsóba, ugyanis kimondta a varázsszót, ami a "magánélet", és tudni illik én 3 lépés távolságot tartok mindig vele szemben...

... beolvastam neki.

Mostmár szégyellem. Már úgy látom, nem kellett volna. Mégiscsak a főnököm.

Egészen pontosan szólva a következő mondat hagyta el a számat arra a kérdésre, hogy én miért tartok vele 3 lépés távolságot:

"Nézd, tartsd tiszteletben, hogy én ilyen vagyok. Én sem szólok Neked azért, mert kellemetlen beszélgetőpartner vagy és nem érdekel sosem a másik válasza, hiába kérdezel" - valahogy így hangzott el.

Még egy pár dirrdurr, aztán szevasz. Hazajöttem, dúltam-fúltam. Ideges voltam, de nyugtatott, hogy ő is... úgy járt az arccsontja hogy még a hülye is levágta, hogy szétvágja az ideg.

Ma reggel bejöttem, pontosan 7.30-ra. A riasztó órája 7.40-et mutatott. De mint korábban mondtam, már nem szóltam érte. Had éljen abban a hitben, hogy én hazudozok tíz percekért.

Amiért viszont nem értem, illetve nehezen akarom elhinni, hogy bármin is elgondolkodott, az az, hogy ma - életében először - átment a pékségbe és megkérdezte, kérek-e valamit. Külön tőlem... Aztán mondtam hogy nem köszönöm, erre hozott nekünk túró rudit. MINDENKINEK. Aztán rendeltem 3/4 12-kor ebédet, és addig nem jött ő se kajálni, amíg nem hozták meg a kajámat... Velem kajált, egyből jött, amint én is... és beszélgetett velem a konyhában...

... és ami a legfurcsább, hogy meghallgatta a válaszaimat.

Kicsit nehéz tudomásul vennem, hogy egy ennyi idős nő, aki kívülről azt a páncélt mutatja, amin semmi sem hatol át, most elgondolkodott volna azon, amit mondtam? Ennyire beletrafáltam volna?!

Nem értem a főnökömet...

Röviden

Elnézést hogy kimaradtam de nem vagyok a toppon. Mama egy nagyon halvány fokkal jobban van, de volt egy agyi történése. Sajnos nem túl sok jót jósoltak az orvosok:( Ahogy ott álltam a kórházban az ágya mellett és fogtam a hideg kezét, és ő csak annyit mondott "Bogaram"... Összeszorult a szívem.

Amikor kislány voltam, ha köhögtem, Mama mindig azt mondta: KUCKUC! Anya átvette ezt a szokását, kis anyait belerakva átkeresztelte KUCIKUCI-ra.

Bent álltunk Ádámmal az ágya mellett. Ádámot nem ismerte fel, ahogy a saját fiát se. Engem viszont igen... Rátették az oxigénmaszkot, és csak bámult ki a fejéből, néha felsóhajtott. Beszédre képtelen volt. A szomszéd ágyon lévő néni egyszercsak elköhögte magát.

Mama az oxigénmaszk alól: KUCKUC... Egyem a szívét... Nagyon szeretem, nem akarom elveszíteni:(

Kérem tisztelettel, az egyetemvárosi kórház egy fertő. Pedig Magyarország egyik legszebb városáról van szó. Le vagyok döbbenve a kórtermeken. Borzasztó. Kihúztam a kis fiókot, hogy belerakjam az evőeszközöket, de volt benne egy zacskó gyógyszer (az előző betegé gondolom) meg egy érdekes állagú tenyérnyi vattapamacs. Okos Awo, okos, megfogtam kézzel és kidobtam.

A tünetek tegnap jelentkeztek, szabályosan leterített a kór. Valami vírus. Elmentem reggel dolgozni, 7.30-kor mégcsak hasmenésem volt és hányingerem. 8-kor már csak erős hányingerem. 9-kor már feküdtem a pulton és rázott a hideg. Fél 10-kor feltekertem maxra a radiátort, szidott az egész bankszféra mert kint húsz fok volt.

Az eredmény az volt, hogy délután egykor megérkezett a felmentősereg, kolleganőm nagyon rendes volt és azonnal jött, ahogy tudott. A főnökasszonyom persze nem ment el érte, ezért kellett majdnem három órát várni rá, dehát annyi baj legyen. Mivel most írom ezeket a sorokat, egyenesen következik belőle, hogy nem patkoltam el. De azért szar volt.

Fél kettőre értem a dokihoz, az közölte hogy vírust kaphattam el, és kaptam egy szurit is, amitől délután 2-től aludtam este 6ig. Akkor már 39 fokos lázam volt. 9kor megint lefeküdtem és reggel 7ig nyomtam. Az eredmény, hogy úgy fest ma már megmaradok.

Na szóval ezért nem írtam.

Napi friss - hogy azért mosolyogjak is egy kicsit...

Kollegina aki már másfél éve itt dolgozik, ideoldalaz a pultomhoz, aszongya:

"Te.. ez kurva ciki... de hogy is hívják a biztonsági őrünket?"

???

új biztonsági őr már vagy fél órája beszél itt nekem, de ha a fene fenét eszik, akkor sem tudom, hogy miről.

Azért néha eleresztek egy mosolyt de tényleg nem értem miről van szó.