Kilencedik

Újra itt

A tizenegyedik hétbe léptünk, és tényleg, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, kezdenek elmúlni a rosszullétek és (lehet a nap teszi) kezdek úgy viselkedni, mint egy normális ember.

Sajnos a kajával még mindig hadilábon állok, kevés dolog ízlik, tiszta finnyás lettem. Tegnap is csak a mirelit lasagne gondolata tudott kizökkenteni abból a triviális helyzetből, amibe a mekiben kerültem egy sajtburger fresh bepróbálkozása után. Borzasztó, nem is értem hogy tudtam eddig legyömöszölni a torkomon ezt a hányingerkeltő, szar kaját!!!

Idén se megyek többet mekibe. De már maga a tény, hogy kimozdultunk... VELEM... Sajnos estére megint elkapott a hiányérzet (rég öleltem át a wc-t),  úgyhogy minden kijött, amit addig sikerült magamba tömnöm. Az eredmény, terhességem első harmadában majdnem 7 kilótól szabadultam meg. Ha egy kis szerencsém van és tartom a 12 kilós hízást, akár nullán is kijöhetek a kórházból... De jó lenne....

Na de hagyjuk az állapotos témát, mert nem akarok azok közé a "kimamák" közé tartozni, akikről másról nem is lehet beszélgetni. Amúgy meg, addig amíg nem születik meg a trónörökös, addig még magam vagyok még ha úgy is, ahogy. Nem?

A munkahelyem éles vágása már tompulni látszik, minden egyes nappal messzebb kerülök tőlük és ez boldogsággal tölt el. Amióta ott hagytam a régi munkahelyemet, azóta valahogy lefelé mentem a lejtőn. Gyűlöltem azt a helyet, ahova kerültem. Most viszont olyan jó, hogy többet már be se kell mennem oda... Csodálatos!

Egyszerűen leírhatatlan, hogy mennyire pozitív irányba kezd menni az életem, és hogy milyen göröngyös úton kellett eljönnöm eddig... Ez tényleg olyan jó kezd lenni... Tildával a kisebb-nagyobb gondok ellenére már kezdem megtalálni a közös hangot, persze néha még vannak "sztárallűrjei", amikor kiakadok, de talán már tudom kezelni. Közben új iskolába került át, apja nem nézte jó szemmel, hogy a tőlünk pár méterre lévő iskolában az osztályfőnöke állandóan kritizálja és lejáratja a többi gyerek előtt. Az eredmény az lett, hogy Tildának folyamatosan kisebbségi komplexusa van - azóta is. Köszönet Gabi néninek!

Szóval átkerült egy nagyon jó kis iskolába Awárosba. Itt végre odafigyelnek rá a tanárok, akik csodálkozva nézik a tanulmányi eredményét, nem értették mi volt a baj a másik iskolában. Mi pedig csodálkozva nézzük azt a változást, amin keresztülmegy.

Ami engem rendkívül idegesített, hogy ez a gyerek SOHA "NEM VOLT EL" EGYEDÜL. Ha leraktad, hogy játsszon, sírt. Egy percre se lehetett egyedül hagyni, mert megszokta, hogy egyet nyekken és anyarabszolga már ott van. Aparabszolga szintén zenész. Szépen, évek múltával a gyerek ott tart, hogy a mai napig az apja törli ki a seggét, mert az úgy kényelmes. (iskolában persze, meg még az oviban is meg tudta oldani, ha rá volt kényszerülve) Szóval a kényelem központi elem lett a gyerek agyában, ahogy az apjáéban is az, és ebben talán a gének is közrejátszottak.

Na de most! A gyerek, amióta új iskolába jár, lenyugodott! Egyrészt állandóan a pocakomat fogdozza, és várja "Lilit" (aki szerintem kisfiú de tökmindegy), csendben (!) végignéz velünk egymás után akár két filmet is (régen a moziból jöttünk ki állandóan öt perc után), nem szól közbe ha beszélgetünk, és csak néha jön ki belőle a gyermeki akaratosság. Egyszóval javulás! Nagy-nagy javulás. Apja az iskolának tudja meg, amit én is osztok, de szerintem nagyon örül a testvéráldásnak is.

Azt tudjátok, hogy ennek a gyereknek örömet okozni nagyon nehéz. Na most tegnap azt mondta:

"Apa, nekem van két utam az életemben. Az egyik, amikor Győrbe mentünk, és ez a rossz utam, mert eltörött a kezem és emlékszem hogy nagyon fájt. A másik viszont ez az út volt, amin megyünk, mert itt tudtam meg, hogy testvérem lesz. És ez a legjobb utam a világon"

Gyerekszáj. Akaratlanul is kicsordult egy könnycsepp, amikor hallgattam.

Tilda a rajzai alapján hatéves kora óta az anyaságra készül. Jó, mert ő legalább már két éve. Én meg úgy érzem magam, hogy egyre közelibb az időpont, amikor anyává válok, vészesen közelít, de még mindig nem tudok semmit.

Persze tudok pelenkázni, meg tutujgatni is. De nem hinném, hogy ennyivel megúszom.

Addig írom, amíg bírom...

A depresszió kicsit alább hagyott... Nem tudom mi lesz ez, vihar előtti csend, vagy tényleg vége lehet vajon... ki tudja... Mert ilyen nem volt még. Olyan se, hogy eddig ne írjak. Pedig annyi minden van bennem, minden nap megfogalmazom a kis gondolataimat, még kerek formába is öntöm, majd mire hazaérek már csak vánszorgok és akkor kezdődik a monotonitás.

Ádámról elég régóta nem írtam. Az oka, hogy nincs mit. Nem veszekszünk, inkább állóvíz. A problémáimat teljesen magamba gyűrtem, nem csak neki nem mondom, másnak se.

Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, egész nap tömik az agyam az újabbnál újabb információkkal, estére pedig elfáradok.

Éjjel érdekes álmom volt. Tudom, hogy a moksa teszi velem, de vállalom. Nem tudom hol voltam, de messze innen. A helynek hatalmas volt a belmagassága, olyan volt mint egy akvárium, mert felettünk úszkáltak az emberek. Ismerősök, akiket életemben egyszer, max kétszer láttam... Az álmom hangulata nagyon nyomott volt. Találkoztam egy férfival. Még életemben nem láttam szerintem de nagyon megfogott. Magas volt, barna hajú, barna szemű, szálkás, és rendkívül kedves velem. Azt akarta legyek az övé. De nekem ott volt Ádám... Így nem mentem bele, pedig hatalmas volt a kísértés. A szép az egészben, hogy ezt reggel álmodtam, ami ugye a jövőt jelzi. A férfi egy gyűrűt adott, és kérte hogy legyek a felesége. A gyűrű kő nélküli volt. Majdnem olyan, mint anyukámé. (felsóhajt a blogvilág ugyanis fingja nincs arról, milyen anyukám gyűrűje de sebaj)

A vonzalom akkora volt, hogy teljesen megbolondultam. Egy tábor szerűségben lehettem, mert este volt egy kis buli féleség (ó már megint! mint anno a szakáccsal!), és én kerültem Őt. Egyszerre vonzott és taszított. Majdan felkeltem vala.

És mentem a munkába. És a szokásos.

Hogy mit jelenthet nem tudom.

Kezdek hozzászokni hogy már csak akkor blogolok ha Tilda itt alszik. Kanapé fless. Nem ezért hanem azért, de kezd betelni a pohár. Nem ezzel, mindennel mással.

A végére pedig egy jóhír: tesóméknál baba van!:) Keresztanya és nagynéni leszek - végre valahára. Ha már sajátom nincs, legalább másét pesztrálhatom:)

Ami pedig sajnos rossz hír, ma meghalt Atina édesapja. Atinával a barátságunk ugyan megszakadt de mellette állok amikor csak szeretné. Nagyon sajnálom szegényt:( Apukájának egy másfél hónapja volt stroke-ja, 5 órán át volt segítség nélkül, így lebénult. Ma viszont végleg feladta. Már nem harcol tovább.

Nyugodj békében H.I. Az angyalok vigyázzanak Rád.

Gazdagság

Megkérdezed az Embert, mi számára a gazdagság?

Feldereng a kép, ahogy két napja megálltam a cuki előtt és vettem egy kis tálca süteményt a legjobb sütikkel, a szüleimnek... Tudtam, kinek mi a kedvence, gyorsan becsomagoltattam és száguldottam haza.

Azt az örömöt én ameddig élek, soha nem fogom elfelejteni. Ahogy anya a nyakamba csimpaszkodott, és ahogy apának is felcsillant a szeme a bécsi krémes hallatán... Pedig megtehetnék, hogy lemennek cukrászdába, tudjátok akkor sem erről van szó...

Az én szüleim a mai napig úgy örülnek minden apróságnak, ahogy egy gyerek egy új játéknak. És az az öröm, én azt mondom minden pénzt megér:)

Nézd meg Tildát. Nem tud örülni semminek sem. Nem is ismeri azt az érzést, hogy "öröm". Mindent megkap, semmit sem becsül... Valójában ő a szegény, és mi vagyunk a gazdagok.

Körkérdés(ek)!!!

Kérnék szépen tisztelettel mindenkit, aki az oldalamra téved, hogy segítsetek nekem az alábbi szituációban rendet rakni és ne sajnáljátok a kommenteket!!!

Utaztunk Ádámmal. Valahogy poénkodva azt mondtam neki hogy még életemben nem kértek fel sosem keresztanyának de még koszorúslánynak sem... Erre ő nevetett és azt mondta, koszorúslány már nem is lehet belőlem.

Erre megdöbbentem, mert a bátyámék esküvőjén jövőre kaptam egy koszorúslányi felkérést és ezt el is mondtam neki valahogy így:

"Dehogyisnem leszek koszorúslány! Bátyámék esküvőjén jövőre az leszek:)"

Ami utána jött az maga a párkapcsolati horror.

Először is azt hitte viccelek. Azt mondta én már öreg vagyok ehhez. Aki most tévedt az oldalamra először, annak elmondanám: 27 éves vagyok.

A következő - szerinte véleménynyilvánítás - szerintem sértés az volt, hogy azt mondta:

"Ez szánalmas".

Azon én fennakadtam, rákérdeztem miért? Azt mondta azért mert én már öreg vagyok ehhez, és az én koromban még "mindig nem-elkelni" és megjelenni habos babos ruhában (ami csak az ő lánya-korabeli lányoknak a feladata) az egyszerűen SZÁNALMAS.

Ezen természetesen besértődtem. Személyes sértésnek vettem.

Megpróbáltam elmondani neki, hogy manapság a mennyasszony barátnői a koszorúslányok, házasságtól és kortól függetlenül. Ő akkor is kötötte az ebet a karóhoz, azt mondta szánalmas leszek ha megcsinálom.

Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam a bőrömben. Miután semmi önbizalmam nincs, és ő azt mondta amit mondott, tökéletesen megingatta szalmából épült kis váramat, amit a bátyámék esküvője köré építgettem.

Azt mondtam neki, ha szánalmasnak tart, akkor felesleges megjelennie.

Ő meg ezen sértődött be, de elmondása szerint ő sosem sértődik meg, de azért idegességében majdnem kidobott a kocsiból úgy 60 km-re kis hazámtól. De erről majd később.

Az ő teóriája a következő: a koszorúslány nem véletlenül koszorúsLÁNY. Merthogy tizenévesnek kell lennie (max!) de inkább Tilda korabeli lányokat szokás hívni. A lány azért van, mert még nem asszony, tehát nincs férjnél. Erre megkérdeztem hogy akkor a menyASSZONY az mér menyASSZONY?! Ő sincs még férjnél! Válasz: az más.

Itt volt egy kihágás részemről (amiért kéretem nyilvános kivégzésemet!). Azt mondtam neki hogy nem tehetek arról hogy 27 évesen itt vagyok, és ő olyan töketlen hogy nem vett el feleségül. Ami tény és igaz, hogy nem vett el feleségül. De a tényekkel nem foglalkozunk. A hangsúly a TÖKETLEN jelzőn volt. Ami után elröhögtük magunkat, de később már ez senkit nem érdekelt. Magyarán szólva megkaptam érte a magamét.

Ott tartunk, hogy öreg vagyok koszorúslánynak, de tulajdonképpen simán lehetnék mert nem vagyok férjnél. Ő még akkor is kötötte az ebet a karóhoz, ez ugyanis TELJESEN MINDEGY, ő akkor is úgy gondolja hogy SZÁNALMAS VAGYOK. (immáron ötödjére mintha hülyegyerek lennék)

Itt már sokkolódtam. Amikor megint felhozta a lányát példának, akkor már nagyon ideges voltam amiért már megint értetlenkedik, és dühömben a következő párbeszéd vulgáris szereplőjévé váltam:

Ő: "Koszorúslányok olyanok, mint Tilda!"

én: "LESZAROM!"

Nos ami ezek után jött azt egy szóval tudnám jellemezni: balhé.

Először is hogy hazug, számító, képmutató, hülye picsa vagyok. Ki akart dobni a kocsiból mert túl akartam kiabálni.

Én tisztában vagyok azzal hogy nem vagyok tökéletes. Na de azért ez kicsit túlkapás volt amit kaptam érte.

Hogy az ő kislányát csak ne szarja le senki, mert kitekeri a nyakam! Kicsit tovább a párbeszéd: szabályosan MEGÖLNE ha csúnyán beszélnék a lányával. (!) Mindez azért, mert azt mondtam LESZAROM. Próbáltam megértetni vele, hogy én nem a Tildát szarom le, hanem idegesített hogy mindig mással példáloz és az én szemszögemből nem hajlandó nézni a dolgokat, de nem értette meg. Azt mondta SZAVAHIHETETLEN vagyok, amiért még azt se merem felvállalni amit mondtam. Miszerint leszarom a LÁNYÁT. (amit nem én mondtam)

Azt mondta hatalmas az egóm, nem látok ki tőle a fejemen át, azt mondta az értelmiségi szintem annyira lent van hogy képtelen lealacsonyodni hozzám, azt mondta PICSA vagyok és poénból azt is elmondta röhögve, hogy egy hülye kurva vagyok. Ezen már én is röhögtem, sőt ha jól emlékszem meg is dicsértem milyen kultúrált.

Amiben kérném az olvasók segítségét:

1. mióta van életkorhoz kötve a koszorúslány project? (ha valaki meghatározná nekem a fogalmát, azt is megköszönném)

2. én voltam a vita kirobbantója, hogy "letöketleneztem"?

3. ő volt a viselkedésem kirobbantója, azzal hogy azt mondta rám szánalmas vagyok?

4. a "szánalmas" szó pozitív vagy negatív? Valamint ÍTÉLKEZÉS-E, vagy csak sima véleménynyilvánítás? (egyáltalán van különbség a kettő között?)

5. megérte a sok negatív jelző és igaza volt-e Ádámnak?

6. szeretetet lehet kicsikarni vagy kikényszeríteni??????? Én vagyok a hibás, amiért nem tudom úgy szeretni a lányát, ahogy ő elvárja, csak úgy, ahogy én azt nyújtani tudom?

köszönöm

Zöld szemű szörny

Nem tehetek róla... amióta Tilda bekerült a kórházba és történt vele, ami történt, azóta el vagyok hanyagolva és úrrá lett rajtam a féltékenység.

Szemlátomást jól van már, az apja azonban felfújja a dolgot, mindent ráerőszakol, ami vele (mármint az apukával) kapcsolatos. Pl a gyerek ki se találta volna hogy menjen fel hozzá este estimesét olvasni, mégis Ádám úgy kérdezte meg tőle először: "Baj lenne ha nem mennék fel ma hozzád?" (mindezt este 9kor) Tilda: nem. (mert már majdnem aludt) Aztán apja rákontrázott: "Szeretnéd ha én altatnálak el?" MELYIK GYEREK MOND ERRE NEMET, NEM TUDOM. de lőttek az édeskettesnek, bepöccentem mert egész nap egy simogatást se kaptam.

Most itthon ülök, gyors bejegyzés írás aztán már megyek is lefeküdni. Egy percig se maradok ébren. Mire hazajön én már aludni fogok.

azt hiszem....

Nem tudom mi ütött belém, meg kéne értenem hogy baj volt a gyerek körül, de az én agyam most csak a "volt"-ot hallja meg. Kutya baja. Az apja úgy örül ennek hogy még csúnyán is beszélhet, meg játszhatja a kisded játékait, akkor sem lép rá semmit.

na most ezzel miafaszt csináljak... nem tudom...

hú de bepöccentem. Benyakaltam egy pohár bort, de lefekszem mielőtt jön a következő.

Jóéccakát.

Traumatológia

Kibontottam egy üveg bort. Na nem azért, mert okom lenne ünnepelni. Azért nyitottam ki, mert sokkhatás-sorozat ért ma. És tényleg én vagyok a legeslegutolsó akiért aggódni kell.

Nem értem mi történik körülöttem de április 19 az egyik legszarabb nappá van nyilvánítva, március 25 után, amikor az én Drága Nagymamám meghalt:(

Kezdődött azzal hogy bejött a kolleganő dolgozni... láttam rajta hogy valami nincs rendben... kiderült, hogy meghalt a nagymamája... Neki is :(

Aztán bejött a másik kolleganőm, rajta is láttam a rosszkedvet... Kiderült, hogy neki a férjét vitték be tegnap a kórházba... és lehet veserákja van:(

Így indult a napom... aztán dél körül végeztem... Akkor együtt ebédeltünk Ádámmal, és azon tanakodtunk, mi történik vajon körülöttünk, hogy mindenki meghal, vagy történik vele vmi rossz:(

Délután épphogy hazaértem, amikor gondoltam rácsörrenek Ádámra... Nem vette fel, rossz előérzetem támadt. Még húszszor próbáltam meg felhívni, semmi. Szabályosan besokkoltam, mert TUDTAM hogy történt valami.

Egy órába telt, mire elértem, de csak felvette a telefont, beleszólt: "Tildát ledobta a ló, nyílt törése van, most visszük az egyetemvárosi kórházba"... majd lerakta.

éreztem a hangján hogy nehezen kezeli a dolgot.

Egyből hívtam Ádám anyját, Éva nénit, hogy induljunk el mi is. Negyed 8 felé már ott voltunk a kórházban.. Tilda ramaty állapotban volt, sírt, látszott milyen nagy fájdalmai voltak, egyből készítették elő a műtéthez. Ahogy nézett ránk a kis szemeivel... istenem de szívszorító látvány volt.

Igen, összekovácsolt minket. Ott volt Ádám, az exfeleség, Tilda és én... na meg a közös "anyós"

Ott segítettem ahol tudtam... Visszamentem Awárosba az exfeleség lakásába, hogy minden cuccot összeszedjek a Kicsinek és az anyukájának... Nem érdekeltek a régmúlt ellentétei. Egy napra barátnők lettünk, számíthatott rám. (ez mondjuk most sincs másképp azt hiszem)

Mire visszaértem Egyetemvárosba, akkor hozták ki pont a műtőből. Remegett a kicsi lelkem.

Jelen percekben alszik, mint a bunda... mostmár jó... csak az ébredéstől félek. Ahogy ott álltunk az ágyánál, néztem a kis csöpp testet és elgondoltam, úristen mi lett volna, ha.....

de itt be is fejeztem....

Ádám megingott és elsírta magát. Életemben sosem láttam még így sírni. (pontosabban sehogy) Muszáj volt erősnek lennem.

Későre járt, hazajöttünk... Ádám ott maradt Timivel együtt. Én megígértem hogy amiben tudok segítek.  Timi pedig szemlátomást megbízott bennem... nem volt más választása. De csalódást nem okozok.

Hát ennyit erről a napról. Most itt ülök, bambán, és nem jön álom a szememre. Levezettem 300 km-t, de semmi. Majd talán jön az álommanó. Addig is elmondok pár imát Tildáért - és az egész családjáért.

Jó reggelt!

Végre vége van a hétvégének. Amióta háztartást vezetek, valósággal várom a hétfőket hogy beülhessek ide, és dolgozhassak. A főzés, a takarítás, a gyerek egyszerűen lenulláz vasárnapra.

Tegnap este 9kor mint akit lelőttek, egészen éjjel háromig ment a dolog, amikor Tilda megint berobbant az ágyunkba és onnantól nem tudtam aludni. Javaslatom az volt, hogy ideje lenne rászoktatni hogy nem jöhet át. Szeretnék már egyszer nyugodtan aludni. Önzőség?

Azért lassan 8 éves lesz, ideje lenne megtanulnia, hogy tekintettel kell lenni a felnőttekre. Ők ugyanis egész napjukat arra szentelik, hogy neki jó legyen. Tildának meg különösképpen ki van nyalva a sejhaja, annyit igazán nyújthatna hálából, hogy éjjel nem rúg vesén.

na de most komolyan, önző dolog ilyet kérni? Meg kéne hunyászkodni és ha valami nem tetszik, aludjak én a kanapén a nappaliban?!