Kilencedik

Anyós a pácban - avagy éljen a magyar TEJ

Amikor eltökélem magamban, hogy igenis megszánom az anyósom, és nem tekintek rá úgy, mint a véres rongyra azok után, ahogy viselkedett velem; ilyenkor jön egy szikra és meghívom ebédre.

Ebéd édes hármasban, először is közli, hogy áthozza az uborkasalátáját, de csak miután azt is elmondta, hogy szerinte valami baja van, túl savanyú.

Majd beszólogat az uramnak. (Ő már rutinos, egyik fülén be, másikon ki.)

Majd nekem. Ilyet e: "Jaj én nem kérek ennyi krumplipürét, mert ÉRZEM RAJTA A TARTÓSÍTÓSZERT, szar tejből csinálod... Nem is értem, pedig olyan finomakat tudsz te csinálni..."

Azon gondolkodtam, vajon melyik tartósítószert érzi rajta, az E178-at vagy az E199-et, na meg hogy mióta ilyen érzékeny a termelői magyar tejre, ARRA, AMIVEL HÓNAPOK, SŐT ÉVEK ÓTA FŐZÖM?!

Végülis köszönettel tartozom neki. A viselkedésének hála többet nem kell elviselnünk ebédkor, mert soha többet nem hívom meg. ENNYI.

Addig írom, amíg bírom...

A depresszió kicsit alább hagyott... Nem tudom mi lesz ez, vihar előtti csend, vagy tényleg vége lehet vajon... ki tudja... Mert ilyen nem volt még. Olyan se, hogy eddig ne írjak. Pedig annyi minden van bennem, minden nap megfogalmazom a kis gondolataimat, még kerek formába is öntöm, majd mire hazaérek már csak vánszorgok és akkor kezdődik a monotonitás.

Ádámról elég régóta nem írtam. Az oka, hogy nincs mit. Nem veszekszünk, inkább állóvíz. A problémáimat teljesen magamba gyűrtem, nem csak neki nem mondom, másnak se.

Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, egész nap tömik az agyam az újabbnál újabb információkkal, estére pedig elfáradok.

Éjjel érdekes álmom volt. Tudom, hogy a moksa teszi velem, de vállalom. Nem tudom hol voltam, de messze innen. A helynek hatalmas volt a belmagassága, olyan volt mint egy akvárium, mert felettünk úszkáltak az emberek. Ismerősök, akiket életemben egyszer, max kétszer láttam... Az álmom hangulata nagyon nyomott volt. Találkoztam egy férfival. Még életemben nem láttam szerintem de nagyon megfogott. Magas volt, barna hajú, barna szemű, szálkás, és rendkívül kedves velem. Azt akarta legyek az övé. De nekem ott volt Ádám... Így nem mentem bele, pedig hatalmas volt a kísértés. A szép az egészben, hogy ezt reggel álmodtam, ami ugye a jövőt jelzi. A férfi egy gyűrűt adott, és kérte hogy legyek a felesége. A gyűrű kő nélküli volt. Majdnem olyan, mint anyukámé. (felsóhajt a blogvilág ugyanis fingja nincs arról, milyen anyukám gyűrűje de sebaj)

A vonzalom akkora volt, hogy teljesen megbolondultam. Egy tábor szerűségben lehettem, mert este volt egy kis buli féleség (ó már megint! mint anno a szakáccsal!), és én kerültem Őt. Egyszerre vonzott és taszított. Majdan felkeltem vala.

És mentem a munkába. És a szokásos.

Hogy mit jelenthet nem tudom.

Kezdek hozzászokni hogy már csak akkor blogolok ha Tilda itt alszik. Kanapé fless. Nem ezért hanem azért, de kezd betelni a pohár. Nem ezzel, mindennel mással.

A végére pedig egy jóhír: tesóméknál baba van!:) Keresztanya és nagynéni leszek - végre valahára. Ha már sajátom nincs, legalább másét pesztrálhatom:)

Ami pedig sajnos rossz hír, ma meghalt Atina édesapja. Atinával a barátságunk ugyan megszakadt de mellette állok amikor csak szeretné. Nagyon sajnálom szegényt:( Apukájának egy másfél hónapja volt stroke-ja, 5 órán át volt segítség nélkül, így lebénult. Ma viszont végleg feladta. Már nem harcol tovább.

Nyugodj békében H.I. Az angyalok vigyázzanak Rád.

Gazdagság

Megkérdezed az Embert, mi számára a gazdagság?

Feldereng a kép, ahogy két napja megálltam a cuki előtt és vettem egy kis tálca süteményt a legjobb sütikkel, a szüleimnek... Tudtam, kinek mi a kedvence, gyorsan becsomagoltattam és száguldottam haza.

Azt az örömöt én ameddig élek, soha nem fogom elfelejteni. Ahogy anya a nyakamba csimpaszkodott, és ahogy apának is felcsillant a szeme a bécsi krémes hallatán... Pedig megtehetnék, hogy lemennek cukrászdába, tudjátok akkor sem erről van szó...

Az én szüleim a mai napig úgy örülnek minden apróságnak, ahogy egy gyerek egy új játéknak. És az az öröm, én azt mondom minden pénzt megér:)

Nézd meg Tildát. Nem tud örülni semminek sem. Nem is ismeri azt az érzést, hogy "öröm". Mindent megkap, semmit sem becsül... Valójában ő a szegény, és mi vagyunk a gazdagok.

Erotikus álmom volt...

...hú és azt kell mondjam, nem volt semmi...

Az egyik awárosi étterem szakács gyerekével álmodtam... Egy rendezvényen voltunk, vagyis inkább valami tábor szerűségben, este volt és egyszer csak azt vettem észre, hogy ott van mellettem..

Nem történt semmi, csak pár érintés, megfogtuk egymás kezét, ilyesmi... Aztán el kellett mennem onnan, mert jött Ádám..

Tudtam, hogy otthon van a felesége, és mégsem tudtam megálljt parancsolni. A számítógépem előtt ültem és egyszer csak megjelent a facebookon a chat ablak - vele.

Ekkor felébredtem. Azóta pedig nem tudom kiverni az álmot a fejemből. Egyre csak a szakácson jár az eszem. Gáz, mi?!:)

Egyedül

Ha megtapasztalja az ember a társas magányt, onnantól kezdve apró kis felfedezések birtokába juthat nap mint nap... ez az ajándék az önmagunkkal való találkozásból ered...

Nos mi ma elmentünk Egyetemvárosba. Nagy nehezen sikerült odaérnünk, mivel nem olyan messze tőlünk szakadt le az autópálya de ma már hálistennek megnyitották. Addig Awáros borzasztó kamion-csomóponttá vált. Egy órába telt az út a szoli és a benzinkút között.

Szóval Egyetemvárosba mentünk, és ő mindenáron be akart menni a BMW szalonba, az pedig a temető mellett van. Rögtönöztem, hogy én be szeretnék menni a Mamához. Ő pedig intézze csak az ügyes bajos dolgait.

Befele menet vettem egy pár szál szegfűt, gyertyát és gyufát. Gyufa azóta nincs nálam, amióta nem dohányzom. Egy hónap múlva lesz kereken egy éve.

Az a pár méteres séta, ami a temető bejáratától egészen az urnahelyig megy, mindig nagyon nehéz. Fel-felsejlenek azok az emlékek, amik drága Mamimmal történtek, amikor Papának vittünk virágot. Ahogy kislányként ott gyalogoltam mellette, fogta a kezemet, másikban a virágot... És megálltunk a kútnál hogy vizet vigyünk a vázába... Az a kút azóta is ugyanúgy néz ki.

Odaértem... de nem voltam egyedül. Ott volt egy néni pont az én Mamám urnahelye előtt. Törölgette a falat nagy buzgón, köszöntem neki és lepakoltam a padra. Elgyengültem. Abban a pillanatban emlékek tömkelege suhant át a fejemen, csak úgy jöttek az érzelmek minden irányból, és közben néztem az ő drága nevét az urnatáblán... meg az évszámot... és akkor külvilág kikapcs, és elkezdtem pityeregni.

Az a banya hirtelen odajött hozzám, miközben gyújtottam volna meg a gyertyát. Elkezdett velem veszekedni, hogy ahol a gyertyák vannak, az az ő gyermekeinek az urnahelye és takarítsam ki. (beleolvadtak a gyertyák a betonba de ez egy üres urnahely volt, és senkinek sem volt odaírva a neve.) Ránéztem a nőre, hirtelen elfehéredtem, és ideges lettem, hogy hogy jön ő ahhoz, hogy megzavarjon?! Pláne ilyen dologgal? Hogy belepofátlankodjon a könnyeimbe.

Kivettem egy mozdulattal az elolvadt viaszcsomót és eldobtam. Ennyi volt a takarítás de a nő még utána is morgott nekem és akkor olyat tettem hogy magam is megcsodáltam. Rámordultam a nőre, és kifakadtam, és életemben először egy idegennek azt mondtam hogy "hagyjon már békén".

Ennyi volt a nagy történés, de felzaklatott a nő. Ahogy kimentem a kocsihoz, Ádámon láttam az átszellemültséget, amit az új ötös BMW okozott benne, úgyhogy nem is firtattam a történteket. Egy teljes órán keresztül azon gondolkodtam, hogy egyáltalán miért kellene megosztanom vele a történteket? Biztosan nem érdekli, és nekem se lesz jobb tőle.

Maradt hát minden a régiben, két lapát föld és egy bejegyzés.

Cserpes awoman

Mivel úgy jöttem dolgozni, mint aki fél éjszakát kapálással töltötte, úgy gondoltam megérdemlek egy kis kényeztetést és kifutottam a lipóti pékségbe.

A zsákmányom a cornspitz után egy nagy doboz Cserpes Málnás joghurt volt.

Hát ha ettetek már finomat, akkor felejtsétek el. Legnagyobb örömömre tartósítószer és adalékmentes az összes Cserpes cucc!!! Ennek úgy örültem, hogy befaltam az egészet és mennyei volt.

Közben hajtogattam magamnak, hogy megérdemled, megérdemled, megérdemled... azért ennyi cukor kell. (meg különben is megérdemlem)

Szóval a délutáni programom radiátorleolvasás, de előtte célirányos nagybevásárlás a Lipótiban. Este pedig megtömöm magam megint.

Goodbye Appletown

Annyiszor eltökéltem mostanában, hogy írok bejegyzést, mert annyi minden lenne, ami csöpp agyamnak megfejthetetlen, de aztán mindig abbamaradt az igyekezet, és maradt helyette a nagy büdös semmi.

A munkahelyem egyszerűen "páratlan". Eddig annyira szerettem az egészet, és nem csak magát a munkámat, hanem a kollégáimat és azt a fílinget ami körülvett, amikor egy átmulatott hétvége után végre leülhettem az íróasztalomhoz.

Mostmár nem ilyen az ottlét:( Persze amit csinálok, maga a munkám még mindig az, ami eddig volt. Ügyfelekkel foglalkozom, kedvesek a kollégáim, stb stb stb, mégis a főnököm egyszerűen tönkretett bennem mindent, ami kellemes érzéseket keltett bennem, ha a Bankról volt szó.

Nem tudom miért jó ez neki, ha szőrös szívű szipirtyót játszhat. Nem tudom miért jó, ha egész napját egy mosoly nélkül éli meg. Nem tudom miért kell mindig ennyire a törvények mögé bújni, és miért nem lehet valaki egy kicsit "laza".

Azt sem értem miért próbál néha barátnőset "játszani", máskor meg kiül az arcára az öröm, hogy megint írásbeli figyelmeztetőt adhat.

Ez a nő úgy van elcseszve, ahogy van. És próbálom elhinni, hogy gyermekkorában sérült... Próbálom azt gondolni, hogy megvan biztos a maga baja, ami mondjuk nem nagyon érdekelne ha elém állna és felajánlaná, hogy elmondja.

Lehet az apja szíjjal verte. Az is lehet, hogy az anyját verte péppé a szeme előtt. Lehet, hogy gyermekkorában komoly betegséggel kezelték. Lehet hogy soha nem szerették. (ez mondjuk szvsz most is így van.) Lehet, hogy meddő és elfordul tőle minden faszi, akinek ezt elmondja.

Lehet sokminden. Próbálom megtalálni a válaszokat, persze úgy, hogy nem ez tölti ki a mindennapjaimat. Annyira azért mégsem érdekel, ha nem állok elé és kérdezem meg punktum, hogy "hé te mi a fasz bajod van egyébként, amitől ilyen félresikerült vagy?" - nem, nem vagyok bunkó. Csak mint magam is sérült ember lévén, azért kíváncsian szemlélem, hogy vajon ennek meg mi baja lehet... Mi történt, ami miatt úgy érzi, hogy rombolnia kell? Vagy csak egyszerűen zsidó?

Ha zsidó akkor meg holnap kiteszem a gólemet az asztalomra. Bár magam nem vallom a zsidó vallást, de származásomat tekintve én is az vagyok.

Hát ennyi a miújság a főnökömmel. Tönkretette a jó levegőt a munkahelyemen. Mintha legalább szar munkaerő lennék...

Ezen kívül minden teljesen normálisnak mondható az életemben.

Ma elhoztam a lakásomból egy pár dolgot. Szépen lassan kiköltözöm.

Minden mérföldkő ilyen az életben? Ahogy ott álltam a lakásban, felrémlettek arcok, esték, érzések, illatok, Milán... Majd eszembe jutott a Merci. Amit Valentin napra kaptam tőle és mérgemben felkúrtam a szekrény tetejére. Ma levettem és bevittem a bankba szétosztani. Már nem jelent semmit.

Azért összességében én nagyon szerettem ott lakni. Szerettem egyedül. Szerettem egyedül lenni magammal. Jó volt addig aludni, amíg szerettem volna és jó volt ott minden este, amit a barátaimmal töltöttem. Megvolt a fílingje a hülye picsa szomszéd néninek is, aki ha arra megyek már köszönni se köszön. Hiába az otthonülő, pletykás vénasszonyoknak agyuk semmi.

Ilyenkor, ahogy visszagondolok Milánra és az ott töltött közös estékre, nem az az emlék él bennem, hogy egy díjnyertes paraszt volt. Hanem csupa megmosolyognivaló, kellemes emlék.

Életemnek ezt a korszakát fájó szívvel de mosolyogva zárom le.

El kell kezdenem összpontosítani az új élet adta kihívásokra. És megfelelni minden téren.

Ennek örömére az előbb kitakarítottam az egész konyhát:D

Dangerous

Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy már soha többet nem fogom érezni, milyen az élet szabadon?!

úgy érzem mintha veszélyben lennék. Én és a szabadságom.

Már úgyse fáj, ha újra látom az arcodat

Eljött, aminek el kellett jönnie, Milán bejött a bankba. Tegnapra vártam, tegnap pénzszállítót kaptam helyette:D

Szóval rájöttem: már nem fáj. A szívem nem dobbant meg, és ha éreztem is bármit, az csupán a szánalom határát súrolta, de azt is csak egy kicsit. Ideköszönt, láttam, szemkontaktusra sem méltattam, és mint egy idegennek, úgy köszöntem vissza neki.

Eljött ez az idő is. Azt nem mondom, hogy teljesen érzelem-mentes voltam, mert azért azt még nem, de nagyon jó úton járok a célom felé. Ha megkérdeznék, mi zajlott le bennem, a legjobb szó a szégyenérzet lenne (de annak is csak egy gyenge szellője). Szégyellem magam amiért ez az egész megtörtént. Úgy, ahogy, és akkor, amikor.

Ennyi.

Traumatológia

Kibontottam egy üveg bort. Na nem azért, mert okom lenne ünnepelni. Azért nyitottam ki, mert sokkhatás-sorozat ért ma. És tényleg én vagyok a legeslegutolsó akiért aggódni kell.

Nem értem mi történik körülöttem de április 19 az egyik legszarabb nappá van nyilvánítva, március 25 után, amikor az én Drága Nagymamám meghalt:(

Kezdődött azzal hogy bejött a kolleganő dolgozni... láttam rajta hogy valami nincs rendben... kiderült, hogy meghalt a nagymamája... Neki is :(

Aztán bejött a másik kolleganőm, rajta is láttam a rosszkedvet... Kiderült, hogy neki a férjét vitték be tegnap a kórházba... és lehet veserákja van:(

Így indult a napom... aztán dél körül végeztem... Akkor együtt ebédeltünk Ádámmal, és azon tanakodtunk, mi történik vajon körülöttünk, hogy mindenki meghal, vagy történik vele vmi rossz:(

Délután épphogy hazaértem, amikor gondoltam rácsörrenek Ádámra... Nem vette fel, rossz előérzetem támadt. Még húszszor próbáltam meg felhívni, semmi. Szabályosan besokkoltam, mert TUDTAM hogy történt valami.

Egy órába telt, mire elértem, de csak felvette a telefont, beleszólt: "Tildát ledobta a ló, nyílt törése van, most visszük az egyetemvárosi kórházba"... majd lerakta.

éreztem a hangján hogy nehezen kezeli a dolgot.

Egyből hívtam Ádám anyját, Éva nénit, hogy induljunk el mi is. Negyed 8 felé már ott voltunk a kórházban.. Tilda ramaty állapotban volt, sírt, látszott milyen nagy fájdalmai voltak, egyből készítették elő a műtéthez. Ahogy nézett ránk a kis szemeivel... istenem de szívszorító látvány volt.

Igen, összekovácsolt minket. Ott volt Ádám, az exfeleség, Tilda és én... na meg a közös "anyós"

Ott segítettem ahol tudtam... Visszamentem Awárosba az exfeleség lakásába, hogy minden cuccot összeszedjek a Kicsinek és az anyukájának... Nem érdekeltek a régmúlt ellentétei. Egy napra barátnők lettünk, számíthatott rám. (ez mondjuk most sincs másképp azt hiszem)

Mire visszaértem Egyetemvárosba, akkor hozták ki pont a műtőből. Remegett a kicsi lelkem.

Jelen percekben alszik, mint a bunda... mostmár jó... csak az ébredéstől félek. Ahogy ott álltunk az ágyánál, néztem a kis csöpp testet és elgondoltam, úristen mi lett volna, ha.....

de itt be is fejeztem....

Ádám megingott és elsírta magát. Életemben sosem láttam még így sírni. (pontosabban sehogy) Muszáj volt erősnek lennem.

Későre járt, hazajöttünk... Ádám ott maradt Timivel együtt. Én megígértem hogy amiben tudok segítek.  Timi pedig szemlátomást megbízott bennem... nem volt más választása. De csalódást nem okozok.

Hát ennyit erről a napról. Most itt ülök, bambán, és nem jön álom a szememre. Levezettem 300 km-t, de semmi. Majd talán jön az álommanó. Addig is elmondok pár imát Tildáért - és az egész családjáért.

Jó reggelt Awoman!

Ahogy a matektanárom is mondta régen, ha valami leesett nekem végre, hogy "na jó reggelt", úgy kérem olvasni most is, mert rájöttem: tegnap elfelejtettem blogolni.

Aránylag sokminden történt a kis életemben, de amiket le fogok írni, azokat kérném szépen tiszteletben tartani, és feleslegesen ne ítélkezzünk... rájöttem ugyanis, hogy én is itt rontom el az emberi kapcsolataimat.

Kibékültünk Ádámmal és nagyon jó, szuper minden. Titkolhatnám még egy hónapig, amíg kiderül hogy most tényleg minden rendben van, vagy éppen ellenkezőleg amikor márcsak múltba való visszarévedés erejéig reklámoznám, hogy "az elmúlt hetekben főszereplője volt az életemnek", de úgy döntöttem: nem. Ez az ember vagyok én, ez az ember ÉN VAGYOK, aki itt ír, ahogy Martin Luther King is megmondta. Aki egyébként nem tudom miért, de egy rendkívül szimpatikus (színpatikus! by Pepperke) kis negró:)

Na szóval csütörtökön elmentünk közösen Tildával egy közismert gyermekszállodába, aminek a rendezvényszervezőjével azóta is levelezek nagy bőszen, mert gyermekprogram az valami nuku volt.

Nihil - Kalypso után szabadon:)

Hazajöttünk szombaton, Awárosban este kubai est volt, úgyhogy mentünk oda is. Megittam vagy nyolc CubaLibrét, eredmény súlyos volt, ugyanis pöttyedt se rúgtam be. Szerintem nem volt benne alkohol, de amikor a bátyámra néztem, rájöttem, hogy talán mégis.

Csakhát a rutin meg az évek!

Aránylag jól érzem magam a bőrömben, de bevallom őszintén nagyon böki a csőrömet Milán viselkedése. Néha magamra haragszom, néha a világra, meg néha még rá is, hogy lehetett ilyen maxiseggfej?!

Naívan azt gondoltam, biztosan a telefonját hagyta el. Ezért még azt is bevállaltam, hogy büszkeséget félretéve tegnap levelet írtam neki az iwiw-en, oda ugyanis továbbra is kétpercenként fellép. Rövid, tömör levél volt, lényegében annyit tartalmazott hogy nem értek egyet a viselkedésével, de nem haragszom rá, és kb ennyi.

Válasza a szokásos. Semmi.

Már nem akarom megérteni. Már nem akarom elhinni, hogy ő más volt. Már látom, hogy ugyanolyan, mint a többi. Csak magamat nem értem, mi az isten fogott meg benne. Már így is túl sokat elmélkedtem róla, mint amennyit ért ez az egész, de muszáj elemeznem a gondolataimat, hogy megismerjem magam egy kicsit jobban. Milyen vagyok én? Hol rontottam el? Kell-e ítélkezni?

Talán mostmár elfogadom. Ha bejön a bankba, ugyanolyan leszek, mint régen, amikor még "idegen" voltam. Sajnos az emberi kapcsolatokban elkövetik azt a hibát, hogy ha nem tud egy idő után továbblépni magasabb dimenzióba, akkor visszaredukálódik - kapcsolat előttivé. De csak ha ilyen tényezők állnak fenn, mint amilyen Milán is volt. És ezzel nem minősíteni szeretném, csak jelezni, hogy lehetne ezt jobban is csinálni.

Ádám egyébként rendkívül normális velem. És szeretném elsők között Veletek tudatni, hogy ha ilyen normális is marad, akkor idén valószínűleg gyermekvállalásra adjuk a fejünket!!! (ezt a környezetemben senki sem tudja még)

Tilda is úgy veszem észre, pozitív irányban változott, bár most jönnek majd elő a komolyabb kis csaták, mert valamit kezdenünk kell a féltékenységével. Volt egy pár jelenet, amiből nyíltan kiolvasható volt, hogy nem tudja kezelni az érzelmeit, ha mondjuk az apja átölel engem. Hát... Megoldjuk;)

Röviden ennyi történt velem. Örüljetek velem:)))