Kilencedik

Kell ott fenn egy ország...

Az az igazság hogy Mama sosem látta a lakásomat. De mindig tervezte, hogy majd jól megnézi:) Kérdeztem Tőle, iszik-e kávét, azt mondta nem nagyon, kérdeztem, hogy na és koffeinmenteset? Azt mondta azt igen. (később vált számomra világossá hogy iszik rendes kávét is, csak nem tudta mi az a koffeinmentes)

Azóta van úgymond meghagyva a Mamának az utolsó koffeinmentes kapszula a konyhában. Amiért már sosem jön el.

Azt mondta három hete, amikor ott voltunk nála, hogy már várja a tavaszt. És azt is mondta, hogy "elviszlek ibolyát szedni, kisunokám"... Ahogy begördültem hétvégén a parkolóba, észrevettem hogy szinte ibolyakék az egész... Elkezdtem ibolyát szedni - Nélküle. De ott volt velem. Éreztem.

Megkért, hogy ha megyek hozzá, előtte hívjam fel egy nappal. Mert akkor csinál nekem paprikáskrumplit. Azt nem tudja más megcsinálni, mert olyat csak Ő tud.

Tudott...

De már nem fog.

Olyan hihetetlen, hogy elment. A legutolsó képem róla, ahogy alszik az ágyán. Érdekesen bebugyolálva kórházi lepedőkbe. Azt mondják, már nem élt. De szinte láttam ahogy emelkedik a lepedő a tüdejénél.

Pénteken temetés.

Drága Mamim...

Szinte elhinni sem vagyok képes, hogy amikor a reggeli bejegyzésemet írtam, az én drága Mamikám már nem volt köztünk:(((((

Tízkor jött a telefon, hogy meghalt az én szeretett Mamim

Azonnal indultunk apával, anyával Egyetemvárosba.

.. Amikor odaértünk a kórházhoz, még szinte

annak tudatában voltam, hogy a Mamikám él, és látogatóba jövünk. De ahogy beléptem a kórház ajtaján, megdobbant a szívem. Felszaladtam a lépcsőn, futottam be a kórterembe... Ott feküdt Ő, letakarva... Ráborultam az ágyra és kerestem a kezét... még meleg volt...

Drága Mama!

Nagyon hiányzol:( Olyan rossz így Nélküled...

Röviden

Elnézést hogy kimaradtam de nem vagyok a toppon. Mama egy nagyon halvány fokkal jobban van, de volt egy agyi történése. Sajnos nem túl sok jót jósoltak az orvosok:( Ahogy ott álltam a kórházban az ágya mellett és fogtam a hideg kezét, és ő csak annyit mondott "Bogaram"... Összeszorult a szívem.

Amikor kislány voltam, ha köhögtem, Mama mindig azt mondta: KUCKUC! Anya átvette ezt a szokását, kis anyait belerakva átkeresztelte KUCIKUCI-ra.

Bent álltunk Ádámmal az ágya mellett. Ádámot nem ismerte fel, ahogy a saját fiát se. Engem viszont igen... Rátették az oxigénmaszkot, és csak bámult ki a fejéből, néha felsóhajtott. Beszédre képtelen volt. A szomszéd ágyon lévő néni egyszercsak elköhögte magát.

Mama az oxigénmaszk alól: KUCKUC... Egyem a szívét... Nagyon szeretem, nem akarom elveszíteni:(

Kérem tisztelettel, az egyetemvárosi kórház egy fertő. Pedig Magyarország egyik legszebb városáról van szó. Le vagyok döbbenve a kórtermeken. Borzasztó. Kihúztam a kis fiókot, hogy belerakjam az evőeszközöket, de volt benne egy zacskó gyógyszer (az előző betegé gondolom) meg egy érdekes állagú tenyérnyi vattapamacs. Okos Awo, okos, megfogtam kézzel és kidobtam.

A tünetek tegnap jelentkeztek, szabályosan leterített a kór. Valami vírus. Elmentem reggel dolgozni, 7.30-kor mégcsak hasmenésem volt és hányingerem. 8-kor már csak erős hányingerem. 9-kor már feküdtem a pulton és rázott a hideg. Fél 10-kor feltekertem maxra a radiátort, szidott az egész bankszféra mert kint húsz fok volt.

Az eredmény az volt, hogy délután egykor megérkezett a felmentősereg, kolleganőm nagyon rendes volt és azonnal jött, ahogy tudott. A főnökasszonyom persze nem ment el érte, ezért kellett majdnem három órát várni rá, dehát annyi baj legyen. Mivel most írom ezeket a sorokat, egyenesen következik belőle, hogy nem patkoltam el. De azért szar volt.

Fél kettőre értem a dokihoz, az közölte hogy vírust kaphattam el, és kaptam egy szurit is, amitől délután 2-től aludtam este 6ig. Akkor már 39 fokos lázam volt. 9kor megint lefeküdtem és reggel 7ig nyomtam. Az eredmény, hogy úgy fest ma már megmaradok.

Na szóval ezért nem írtam.

Mama:(

Arany mamikámat bevitték a kórházba. Állítólag nem válaszol a kérdésekre, és mentő vitte el. Azonnal indulok Egyetemvárosba.

Good Morning Spring, good bye winter

Szóval végre itt a tavasz... Hihetetlen de szinte egész nap tárva nyitva van az ablak, és nem fázom. A fűtés már egyáltalán nem megy... olyan jó volt ma hazajönni

A lelkemben a vívódás kezd elcsitulni, de Ádám rákérdezett hogy mi a problémám Milánnal kapcsolatban, mert észrevette hogy ha róla van szó (akármilyen humoros szinten) bezárkózok és kínai nagy falat emelek magam köré.

Elmeséltem neki, hogy ennyire még soha senki nem vett semmibe ahogy ő. És azt is elmondtam hogy nagyon nehezen kezelem.

Megértette.

Megkértem hogy kezeljük ezt a dolgot úgy, mintha meg sem történt volna és engedje hogy magam oldjam meg (dolgozzam fel).

Azóta egy fokkal jobb. Kezdem magam elég erősnek érezni a portörléshez is. Kezdem elengedni a materialista nézeteimet és úgy fest elindultam egy nyugodtabb úton. Ádámmal minden jól alakul, és ha ez így marad akkor idén még talán a család is bővülni fog, ha más nem egy pocaklakó személyében:)

Hát ennyi.

Jelenleg az ágyamon ülök, finom illatosan (majdnem egy órát fürdőztem), megcsináltam két nagy adag majonézes salit, két vagy három kiló sült csibehusit, és úgy két óra múlva várom a kis vendégeimet hogy megérkezzenek.

Addig elmélkedek és ki tudja még talán egy könyvet is kézbe veszek:)

vééégre tavaaaasz

Szeretettel köszöntöm kedves Blogaraimat a meteorológiai tavasz első napján:)))

Könnyek

Nem kaptam kérdéseimre választ. Viszont ha az életre úgy tekintünk, mint egy iskolára, akkor ma is gazdagodtam - újabb kérdésekkel.

Na mostmár tényleg úgy érzem hiába éltem eddig. Tele vagyok a környezetemben SELEJT emberekkel. Akik mind-mind meg akarnak változtatni és arra törekednek, hogy kiforduljak a csigaházamból.

Elnézést, de hol van itt az elfogadás? Miért baj ha én "úgy" gondolom?

Két napja haragszom a világra. De úgy istenesen. Mindenkire. Főleg Milán fáj. Nagyon.

A kérdéseim egyre gyűlnek, ami nem is lenne baj, csak maga a TUDAT, hogy megválaszolatlanok maradnak, NAGYON FÁJ.:(

Úgy érzem nincs bennem semmi a régi fényemből. Már csak úgy eldob mindenki. Már nem számítok.

Szürke hétköznappá váltam.

Napi friss - hogy azért mosolyogjak is egy kicsit...

Kollegina aki már másfél éve itt dolgozik, ideoldalaz a pultomhoz, aszongya:

"Te.. ez kurva ciki... de hogy is hívják a biztonsági őrünket?"

Tears from Awoman

mindjárt sírok.

Kolleganőm szerint ennél butább viselkedést már produkálni sem lehetett volna. Viszont ez a viselkedés őt minősíti.

Igaz.

A kérdések újabb kérdéseket szülnek.

Kérdés kérdés hátán.

Idejött a bankba!

Nagy vigyor, rámnéz: "Hogy vagy Awoka?" Mosolyt kapott válaszként, mondtam hogy jól, kérdeztem és te hogy vagy, ÉS ENNYI.

Mintha nem ő lenne az az ember, aki nem válaszolt sem az sms-eimre, sem a levelemre. Hálátlan, méltatlan szituációba hozott, és most elszomorodtam.

Miért ver az isten...

Elmélkedés

Tuuudom már lerágott csont, én mégis próbálom megfejteni az embereknek ezt a tulajdonságát, amivel képesek engem ennyi gondolkodásra kényszeríteni:)

Mi viszi rá az embert, hogy kapcsolatba bonyolódjon, ha közben fél az elkötelezettségtől? Erre a válasz, hogy minden bizonnyal laza, könnyű kapcsolatot keres anélkül, hogy a "párjával" magasztosabb kérdéseken elmélkedjen.

Akkor mi vezérli? A szex? Tök gáz, hogy manapság már minden második férfi ilyen, sőt sajnos a nők is, mert ennyire felszínesek lettek.

De mi van akkor ha már belebonyolódott a kapcsolatba? A fair viselkedés is már a múlté? Hogy valaki őszinte legyen és nem egy kiszámítható, hazug ember? Tényleg ennyire megromlott a világ?

Az olyan emberek, mint én, aki egy icipici homokszem ebben az elsivatagiasodott világban, én iszom meg a levét ennek az egésznek. Mert hiszek bennük. Hiszem, hogy lehetnek jók. Lehetnek jobbak. Aztán a saját bőrömön tapasztalom, hogy ez nem is létezik. Az emberek már nem hisznek semmiben.

Magyarországon másfél millió embernek nincs egyetlen barátja sem. A magyarok 90%-a nem bízik senkiben. (normális ez?!)

Szóval ott tartunk, hogy már belebonyolódott. Mondjuk a szex miatt. Oké. A másik ember nem így gondolja. Tudja ő egyáltalán, hogy a másik hogyan gondolja??? Vagy annyira önző, hogy ezt mégcsak meg sem kérdezte?

Mi a teendő, ha ilyen önző emberrel találkozunk? Tanuljunk tőlük? Vagy adjunk át egy kicsit "magunkból"? Hagyni kell elmenni? Mert ő mindig ilyen marad? És mitől válik egy ilyen igazi emberré?

Kérdés-hegyek, válasz alig-alig vagy egyáltalán nem. Na és ez normális?!

Annyira gáz, hogy egy karnyújtásnyira lenne a válasz minderre, ha lenne az ilyen férfiaknak kellő intelligenciájuk ahhoz, hogy elénk álljanak és megmondják a frankót, DE NEM. Ugyan már miért könnyítenék meg az életünket azzal, hogy őszinték legyenek? NEM. Jobb a titkolózás, a másik háta mögött való rosszmájú megjegyzéstétel, és még sorolhatnám.

Kurvára megfordult a világ. Kifordult magából.

#5

Azért a szívem az bedobbant, amikor beléptem iwiw-re és egy új üzenet várt. Természetesen nem Milán küldte. De talán egy pillanat törtrészére azt hittem igen.

Szopacs.

Jó reggelt Awoman!

Ahogy a matektanárom is mondta régen, ha valami leesett nekem végre, hogy "na jó reggelt", úgy kérem olvasni most is, mert rájöttem: tegnap elfelejtettem blogolni.

Aránylag sokminden történt a kis életemben, de amiket le fogok írni, azokat kérném szépen tiszteletben tartani, és feleslegesen ne ítélkezzünk... rájöttem ugyanis, hogy én is itt rontom el az emberi kapcsolataimat.

Kibékültünk Ádámmal és nagyon jó, szuper minden. Titkolhatnám még egy hónapig, amíg kiderül hogy most tényleg minden rendben van, vagy éppen ellenkezőleg amikor márcsak múltba való visszarévedés erejéig reklámoznám, hogy "az elmúlt hetekben főszereplője volt az életemnek", de úgy döntöttem: nem. Ez az ember vagyok én, ez az ember ÉN VAGYOK, aki itt ír, ahogy Martin Luther King is megmondta. Aki egyébként nem tudom miért, de egy rendkívül szimpatikus (színpatikus! by Pepperke) kis negró:)

Na szóval csütörtökön elmentünk közösen Tildával egy közismert gyermekszállodába, aminek a rendezvényszervezőjével azóta is levelezek nagy bőszen, mert gyermekprogram az valami nuku volt.

Nihil - Kalypso után szabadon:)

Hazajöttünk szombaton, Awárosban este kubai est volt, úgyhogy mentünk oda is. Megittam vagy nyolc CubaLibrét, eredmény súlyos volt, ugyanis pöttyedt se rúgtam be. Szerintem nem volt benne alkohol, de amikor a bátyámra néztem, rájöttem, hogy talán mégis.

Csakhát a rutin meg az évek!

Aránylag jól érzem magam a bőrömben, de bevallom őszintén nagyon böki a csőrömet Milán viselkedése. Néha magamra haragszom, néha a világra, meg néha még rá is, hogy lehetett ilyen maxiseggfej?!

Naívan azt gondoltam, biztosan a telefonját hagyta el. Ezért még azt is bevállaltam, hogy büszkeséget félretéve tegnap levelet írtam neki az iwiw-en, oda ugyanis továbbra is kétpercenként fellép. Rövid, tömör levél volt, lényegében annyit tartalmazott hogy nem értek egyet a viselkedésével, de nem haragszom rá, és kb ennyi.

Válasza a szokásos. Semmi.

Már nem akarom megérteni. Már nem akarom elhinni, hogy ő más volt. Már látom, hogy ugyanolyan, mint a többi. Csak magamat nem értem, mi az isten fogott meg benne. Már így is túl sokat elmélkedtem róla, mint amennyit ért ez az egész, de muszáj elemeznem a gondolataimat, hogy megismerjem magam egy kicsit jobban. Milyen vagyok én? Hol rontottam el? Kell-e ítélkezni?

Talán mostmár elfogadom. Ha bejön a bankba, ugyanolyan leszek, mint régen, amikor még "idegen" voltam. Sajnos az emberi kapcsolatokban elkövetik azt a hibát, hogy ha nem tud egy idő után továbblépni magasabb dimenzióba, akkor visszaredukálódik - kapcsolat előttivé. De csak ha ilyen tényezők állnak fenn, mint amilyen Milán is volt. És ezzel nem minősíteni szeretném, csak jelezni, hogy lehetne ezt jobban is csinálni.

Ádám egyébként rendkívül normális velem. És szeretném elsők között Veletek tudatni, hogy ha ilyen normális is marad, akkor idén valószínűleg gyermekvállalásra adjuk a fejünket!!! (ezt a környezetemben senki sem tudja még)

Tilda is úgy veszem észre, pozitív irányban változott, bár most jönnek majd elő a komolyabb kis csaták, mert valamit kezdenünk kell a féltékenységével. Volt egy pár jelenet, amiből nyíltan kiolvasható volt, hogy nem tudja kezelni az érzelmeit, ha mondjuk az apja átölel engem. Hát... Megoldjuk;)

Röviden ennyi történt velem. Örüljetek velem:)))

Tired-tired-tired

Nem tűntem el, csak kicsit összesűrűsödtek a napjaim... Csütörtök óta vagyok szabin, ha jól számolom azóta nem írtam... honvágyam is volt, elhihetitek:)

Holnap nagyobb részletességgel kitérek mindenre, ma már sajnos nemigen mozgok, elfáradtam rendesen...

Azért röviden: jól vagyok. Néha fáj, néha jó, néha magam alatt vagyok, néha a fellegek felett járok. Mikor hogy.

Tehát csak az évszakok változnak. Az ember nem. Aki szeszélyes, az szeszélyes. Aki veszélyes, az veszélyes. Aki érzelmes, az az marad és aki hülye, az alighanem sosem változik.

Eme gondolatokkal kívánok mindenkinek békés jó éjszakát!:)

Hülyegyerek! Megegyelek?! Nem eszlek mer' hülye leszek

Nem nagyon írtam le, hogy mi is zajlott le tulajdonképpen egy héttel ezelőtt, mármint hogyan történt a nagy szakítás...

... most se fogom.

Viszont van a tarsolyomban egy megmosolyognivaló történet arról az estéről. Akármilyen szomorú is voltam eddig, ha az eszembe jutott, mindig elröhögtem magam.

Helyszín a kocsi, párbeszéd Milán és köztem:

A: na és mesélj... Te hiszel a reinkarnációban?

M: az meg mi?!

A: hát... lélekvándorlás...

M: hm... abban nem.

A: értem... Na és abban hiszel, hogy van élet a halál után?

M: ööö... abban igen.

:)))) Szép délutánt mindenkinek:)))

???

új biztonsági őr már vagy fél órája beszél itt nekem, de ha a fene fenét eszik, akkor sem tudom, hogy miről.

Azért néha eleresztek egy mosolyt de tényleg nem értem miről van szó.